Huszka Jenő – Szilágyi László: Sissi, a magyar királyné (Erzsébet)

 

A Monarchia Operett bemutatja:

Huszka Jenő – Szilágyi László:

Sissi, a magyar királyné (Erzsébet)

Rendező: KERO

A Monarchia Operett egy 10 éve alakult társulat, melynek fő célja a hungarikumnak számító magyar és nemzetközi operett ismertségének fenntartása és népszerűsítése. A társulat főként gálaműsorairól volt eddig híres, de 2021 júniusában egy egész estés operett-tel szeretnék színesíteni repertoárjukat. Így tűzik műsorukra Huszka Jenő és Szilágyi László ritkán játszott művét, a Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) című operettet, amelyet június 12-13-án mutatnak be a Gödöllői Kastélyban. 2021. május 4-én az előadás sajtótájékoztatóján jártam, ahol bővebb információkat tudhattam meg a készülő előadásról.



Huszka Jenő nevéhez olyan ismert operettek köthetők, mint a Gül baba, a Lili bárónő és a Mária főhadnagy, amelyek gyakran képezik egy-egy kőszínház repertoárját. A Monarchia Operett társulata egy különleges vállalkozásba fogott, hogy az eddigiektől eltérően nem egy gálaműsorral örvendeztetik meg a nézőket, hanem ezt a kevésbé ismert Huszka operettet viszik színre.  A darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi, aki már korábban is foglalkozott Sissi személyével, az éppen 25 éve bemutatott Elisabeth című musical kapcsán. A történet Sissi királyné és Andrássy Gyula beteljesületlen, történelmileg nem igazolt szerelméről szól. Ezenkívül az előadás olyan jelentős kérdést vet fel, hogy milyen lehetőségei vannak egy női uralkodónak. Történet egy nőről, aki hisz a szabadságban, az önmegvalósításban és nem hagyja, hogy életét korlátok közt élje. Ha a főszereplők közt nem is szökken szárba a szerelem, de nyomon követhetjük egy osztrák fiú és egy burgenlandi lány egymásra találását, illetve Waldeck grófnő és Latkóczi Ádám viszonya is fontos szegmense lesz a darabnak. A címszerepben Denk Viktória mutatkozik be, partnere az Andrássy Gyula grófot megformáló Árvai Dániel lesz. Az előadásban az operettjátszás „nagyjai”, így Oszvald Marika, Egri László, Szendy Szilvi és Peller Károly mellett pályakezdő, ígéretes tehetségek is feltűnnek, mint Haraszti Elvira, Dezső Ágota, Kádár Szabolcs János és Kollár Péter Erik, aki egyben az előadás jelmeztervezője is. A darab zenei vezetője Kéménczy Antal, a díszlettervező Rákay Tamás, míg a koreográfia Szkáli Edina munkája. A sajtótájékoztatón néhány dalt is hallhattunk a készülő előadásból, mint például Sissi belépőjét Denk Viktóriától és a Szabadság, szerelem című dalt Árvai Dániel előadásában. A programot pedig a mindenki számára ismert Délibábos Hortobágyon című dallal zárták az előadás szereplői.

A sajtóesemény után lehetőségem nyílt az előadás egyik szereplőjével, Peller Károllyal beszélgetni. Az eredeti koncepció szerint Károly Latkóczi Ádám figuráját játszotta volna és Oszvald Marika partnereként tűnt volna fel a színpadon. Ám a szövegkönyv elolvasása után inkább Axamethy tábornok szerepe tetszett meg neki, egy igazi intrikus, aki a történet során mesterien kavarja a szálakat.  Kerényi Miklós Gáborral közös megegyezés alapján végül Tábornok Úrként debütál, szerepét egy dallal is kiegészítették. Bár Axamethy gróf figurája inkább gonosznak titulálható, Károly KERO segítségével igyekszik a karakter emberi oldalát is megkeresni. A Tábornok egy középvezető ebben az állami gépházban, a felette helyet foglaló császár, Zsófia nagyhercegnő és az udvari normák ellen lázadó Sissi közt kell balanszíroznia, miközben próbálja Sissit kordában tartani. Tele van félelemmel, ebből a félelemből pedig sok rossz dolgot követ el, pusztán azért, hogy szolgálja a rendszert. Károly kíváncsian várja a nézői reakciókat, hogyan fogadja őt a közönség ebben az új szerepkörben.

Beszélgettem még az előadás koreográfusával, Szkáli Edinával az operett mozgásvilágáról. Ahogy azt a zenei vezető, Kéménczy Antal is elmondta, az operett dalai különleges hangszerelésben fognak felcsendülni nyáron. Így a táncbetétekben is újdonságok fedezhetőek majd fel, és az operettekben előforduló táncokon kívül az erős történelmi és földrajzi háttér miatt új, különböző táncirányzatokkal is szeretné színesíteni a darab mozgásvilágát. Az Osztrák-Magyar Monarchia általi nemzeti kettőség egyfajta betekintést nyújt a néző számára, mind az osztrák, mind pedig a magyar tánckultúra korabeli hagyományaiba. Míg a magyar kultúrát a néptánc és annak típusai, a legényes és a csárdás képviselik az előadásban, addig az osztrák mentalitást a valcerek és a ländlerek erősítik. Mivel ez egy történelmi operett, így Edina fontosnak tartja, hogy közönség betekintést nyerjen néhány olyan korabeli táncstílusba is, melyet ma már nagyon ritkán vagy egyáltalán nem táncolnak. Ilyen például a Palotáson belül megjelenő, az 1840-es évektől ismertté vált Körmagyar is, amely eredete a francia menüett mintáján alapszik. És hogy ne csak a „régmúlt” korok táncai elevenedjenek meg, még egy izgalmas fúziót fog képezni a már korábban említett táncok mellett a mai világ ismert ritmusai. Mint például a rap és ezáltal a hiphop, valamint a latinosabb lüktetésű samba. És, hogy mindez a színes mozgásvilágú kavalkád mégis hogyan fér meg együtt egy operett előadásban, arra hamarosan fény derül. Edinának ez már azonban nem az első koreográfusi munkája, 2019-ben a debreceni Csokonai Vitéz Színház Csárdáskirálynőjében végzett koreográfusi munkát. Izgatottan várja a nyári színházi szezont, és reméli, a nézők nagy örömmel és érdeklődéssel fogadják az előadást.

Fotó: Tót Zoltánné

A gödöllői bemutató után a darab több helyszínen is látható lesz. Június 18-án Kisvárdán, július 10-én Aradon láthatja a közönség az előadást. A budapesti premierre augusztus 15-én kerül sor a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Monarchia Operett előadása turnéra indul ezután, augusztus 19-én Tokajon, 27-én Tatán, szeptember elején pedig Szigetváron debütál. A későbbiekben pedi Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron is megtekinthető lesz a különleges szerelmi történet.

Az előadásra jegyeket személyesen a Gödöllői Kastélyban van lehetőség vásárolni, illetve interneten az alábbi linken.

https://www.jegy.hu/program/sissi-a-magyar-kiralyne-erzsebet-huszka-operett-121845

https://www.jegy.hu/program/sissi-a-magyar-kiralyne-operett-121786

2021. 05. 05.                                                                                             Kányi Csenge

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések