10. jubileumi interjú Peller Károllyal

 

10. jubileumi interjú - Peller Károllyal beszélgettem

 

Régi dédelgetett álmom valósult meg, mikor három éve létrehoztam a Zsöllye Blogot. Azzal a céllal indítottam útjára, hogy legkedvesebb színházi élményeimet minél több emberrel megosszam, beszámoljak egy-egy új színdarabról. Szerettem volna, ha írásaim hatására egyre több fiatal kapna kedvet ahhoz, hogy szabadidejükben, kikapcsolódásként megnézzenek egy előadást. Új élményekkel gazdagodjanak, ők is megtapasztalják azt a varázslatos érzést, amit a környezet, a nézőtér, a színészi alakítások, zenei bravúrok, a vastaps magával ragadó hangulata nekem is okozott. Mert nemcsak a színészeknek hatalmas élmény, hanem a nézőknek is. Olyan hihetetlen energiák részesei lehetünk estéről estére, amihez hasonlót máshol nem tapasztalni.Néhány órára kikapcsolunk, elengedjük a hétköznapok dolgait, elfogadóbbá válunk, együtt örülünk, és sírunk, vagy több százan állva tapsolunk. A lényeg, az életre szóló élmény, a varázs. Mindegy, ki melyik műfajt kedveli, mert bármelyik színház repertoárján találhat kedvére valót. Annak ellenére, hogy a musical a kedvencem, ma már én is érdeklődöm az operett, a próza, vagy más műfaj iránt. Lehet az csillogó teátrumban, vagy kis pinceszínházban.

Akik viszont olvasták korábbi beszámolóimat, tudják, hogy a Budapesti Operettszínház igen közel áll hozzám. Talán azért, mert első színházi élményeim egyike is ide köthető. Az ő előadásaik alapján készültek írásaim. Szerettem volna érdekesebbé, még izgalmasabbá tenni az oldalt, ezért felmerült bennem, hogy bemutassam az ott játszó színészeket. Koromból kifolyólag, a frissen, vagy a közelmúltban végzett előadókkal kezdtem. Bátorságomat összeszedve kértem fel interjúra őket. Bizony előfordult néha, hogy az interjú elején ugyanolyan izgatottak voltak, mint én. Aztán lassan egyre oldottabbá váltak beszélgetéseink, és jó ismerősként váltunk el. Néhányukkal azóta is jó kapcsolatot ápolunk, örülünk egymásnak, ha találkozunk. Eddig kilenc fiatal mesélt magáról, a kezdetekről, az útról, amin elindultak, és céljaikról. Köztük volt: Cseh Dávid Péter, Horváth Dániel, Maros Bernadett Eszter, Kálmán Petra, Tassonyi Balázs, Széplaki Éva, Pányik Tamás, Soós Máté Bátor és Grubits Blanka.

Most, hogy elérkeztem 10. beszélgetőpartneremhez, úgy gondoltam egy rendkívüli jubileumi interjút szeretnék készíteni, egy rendkívüli emberrel. Egy olyan művészt kértem fel, aki az operett műfaját képviseli. Peller Károlyt kérdeztem interjúm témájával kapcsolatban: Az operett megítélése és a műfaj a fiatalok körében.

Károly az elmúlt 20 évben olyan híres operettekben tűnt fel, mint a Bál a Savoyban, Viktória, Mária főhadnagy, Lili bárónő vagy a Mágnás Miska. Nagy örömömre Károly elfogadta a meghívásomat, kellemes időben és a Budapesti Operettszínház közvetlen közelében volt lehetőségem beszélni vele munkásságáról, a műfajról, rendezéseiről. Fogadjátok őt nagy szeretettel!

Csenge: Mikor és miért döntöttél a színészi pálya mellett?

Károly: A nagymamám látta a TV-ben a Harlekin Színjátszó hirdetését. Először idejártam, ahol Koltai Judit volt az osztályfőnököm. Ekkor 13 éves voltam, fogszabályzóval éltem a mindennapjaimat. Legnagyobb örömömre beválogattak a Pál utcai fiúkba, viszont a rendező azt mondta fogszabályzóval nem lehetek benne. Ezzel igen csak megbántott, 3 év után akkor otthagytam az iskolát. (nevet)

A nagymamám újra Tv-t nézett és innen értesült arról, hogy a Ferencvárosi Musical Stúdióban felvételt hirdetnek. Fiatalként keveset jártam színházba, így a musical műfaj sem volt ismert számomra, az irodalmat se szerettem igazán. Miután sikeresen felvételt nyertem, az első órán találkoztam Medgyesi Mária művésznővel. Épp egy másik lány szavalását hallgatta és instruálta, hogy: „De itt a költő azt érzi, hogy…”. Itt értettem meg: a versek arról szólnak, amit érzünk? Ekkor határoztam el magam, hogy a színészettel szeretnék foglalkozni.

Cs.: Tudatosan zenés, azon belül is operett színésznek készültél?

K.:Igen, akkor már tudatosan a zenés-színész pályára készültem. Budapesten megnéztem minden musicalt, később operettet. Kiderült, hogy otthon a családnak rengeteg operett lemeze van. Mondhatom igen korán, 14-15 évesen már kezdtem érezni, hogy inkább az operett világa vonz engem. De leghatározottabban 16 évesen tudtam, mikor felvettek a Budapesti Operettszínház Zenés-színészképző Stúdiójába.

Cs.:Kik támogattak a terveidben?

K.:Anyukám és nagymamám támogattak a leginkább. Mivel mi nem voltunk művészcsalád, édesapám igencsak féltett engem, hogy ne kergessek hiú álmokat. Ő mindig is úgy gondolta, hogy ebbe a világba bele kell születni. De az első sikereim után már ő se kérdőjelezte meg az álmaimat. Illetve a tanáraim is sokat segítettek a pályámon, Géczi Éva és Medgyesi Mária fontos szerepet töltöttek be ebben.

Cs.:Milyen nehézséggel találtad szemben magad a pályán?

K.:Az Operett Stúdiót a középiskolával párhuzamosan csináltam. A Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam, ahol gyakorlati napokon a tankonyhában végeztünk feladatokat. Így már 5-kor talpon voltam, 7-kor a konyhában kezdődött el a nap. Majd délután a Stúdióban vettem részt az órákon és a próbákon este 10-ig.

 Cs.:Hogyan definiálnád az operettet? Milyen szerepet tölt be az életedben?

K.: Úgy gondolom, sokan nem ismerik, elítélik az operettet. Sokan pedig egyszerűen csak nem tudják, hogy szeretik ezt a műfajt. Aztán meg kiderül, mennyi operett slágert ismernek és szeretnek. Nekem az a célom, hogy természetesen nem erőszakosan, de megszeretessem az emberekkel a műfajt. Ez csak azzal működik, aki nyitott rá. De örömmel észlelem, hogy egyre több fiatal kíváncsi erre a zenés műfajra. Nyaranta tanítok az Országos Musical és Operett Kurzuson, Várpalotán. Az elmúlt években sokan csak az operett miatt jöttek a kurzusra. Sőt az idei gálán többségben operett dalokat adtak elő a növendékek. Ők is érzik, hogy ez a zene egy vidám életérzést hordoz magában.

Cs.: Áttérnék interjúnk témájára.Az operett megítélésének kérdése igen izgalmas ma. Pár éve még azt tapasztaltam, hogy réginek, elavultnak titulálják a műfajt. Szerinted mi lehet ennek az oka?

K.:Szüleink idejében, a kommunizmus idejében nem sok mindenből lehetett válogatni a színház terén. Az ember vagy valamilyen orosz darabot nézett, vagy operettet. Emellett kezdetben az operettekben nem volt utódlás, így például az idős színészek játszották a fiatal szerelmeseket is. Elveszett belőle az önazonosság. Ezt tanítom a növendékeknek is, hogy ha látjuk az előadásban, hogy bejön egy nő, akitől minden férfi szava eláll, tudjuk, hogy ő a primadonna. Természetesen nélkülözhetetlen az ének-és tánctudás, a színjátszás képessége. De kell az a plusz, amitől valaki primadonna, szubrett, bonviván vagy táncos-komikus lehet. Erre a műfajra születni kell, rendelkezni kell egy olyan belső kisugárzással, ami ehhez szükséges. Ez pedig nem mindenkiben van benne.

Az önazonosságnál maradva, ezért lettem táncos-komikus. A hangi adottságaim is ezt engedik meg, de egyébként is szeretek táncolni, imádom a vicceket, a humort.

Cs.: Szerencsére úgy vettem észre, hogy mára javult a zenés műfaj „helyzete”.  Mik lehettek azok a lépések, amelyek elősegítették ezt?

K.:A 2000-es években, amikor újranyitott az Operettszínház, az akkori vezetésnek, azon belül is Kerényi Miklós Gábornak volt az a gondolata, hogy az operettet meg kell kicsit újítani. A fiatalokból, az én korosztályomból nevelték ki a jövő operett sztárjait. Mi akkor kezdtünk befutni, bekerültünk a médiába, az emberek kíváncsiak lettek ránk.

Emellett Kerényi Miklós Gábor új irányból kezdte megközelíteni a műfajt. Mozgatta a díszleteket, sokkal többet játszott a fénnyel. Ez kiegészült Lőcsei Jenő akrobatikával tűzdelt koreográfiáival is, amik feldobták a darabokat. Ez persze már Oszvald Marikáéknál is megvolt, de a 2000-es években még koncentráltabbá vált. Illetve megjelent egy nagyobb nyitottság a színház és a különböző műfajok felé.

Az emberek vágytak a szépre. Az operett egy felnőtteknek szóló mese, legtöbbször happy end-del. Szépet lát az ember, felemeli a lelkét, zeneileg is különleges. Oszvald Marika szokta azt mondani, hogy az operett azt mutatja meg, hogy milyen lehetne az élet.

Cs.: Miben rejlik véleményed szerint az operett varázsa?

K.:A szépre és a jóra vágyás van ezekben a darabokban. Illetve a boldogság megtalálása mindig aktuális. Elhiszi a néző, hogy ez nem csak álom maradhat, hanem tényleg meg is valósulhat. Mint a romantikus filmekben. Meglátod a nagy Ő-t, a háttérben megszólal a zene. Akár meg is történhetne.

Cs.: Visszatérve a műfaj megítéléséhez, leszűkíteném a kört a generációmra. Velünk kapcsolatban mit tapasztalsz, hogyan állunk a műfajhoz?

K.:Azt veszem észre, hogy rengeteg fiatal jár operettre. Az operett a boldogság eléréséről, a szerelemről szól. Mindenki szeretné megtalálni a párját. A szépség, amit ez a műfaj képvisel, mindenkit, még a fiatalokat is elvarázsolja. Olyan, mint egy felnőtt Disney mese, szép ruhákkal, szép zenével.

Cs.: Hogyan lehetne közelebb hozni hozzánk az operettet? Szerinted van konkrét szerző és mű, ami megragadná a korosztályunkat?

K.:Magától kell, hogy az ember kíváncsi legyen erre. Aki előítélettel közelít felé, azt nehéz meggyőzni. Ma már a színházba járás színészorientált. Az Operettszínházban az volt a koncepció, hogy musical színészek is játszanak operettekben és fordítva. Ha a néző lát egy jó színészt, és megnézi, miben játszik még, akkor akár megnéz egy olyan darabot is, amire magától nem menne el. Aztán vagy tetszik neki, vagy nem. Kezdő operett látogatóknak a Mágnás Miskát vagy a Lili bárónőt szoktam ajánlani a humoruk miatt. 

 

Cs.: Tavaly két alkalommal is volt lehetőségem megnézni a Péntek 13 című operettedet, amit a tavaly végzett Stúdiós osztálynak írtál külön. Hogyan álltál neki?

K.:Az írás, a dramatizálás mindig jelen volt az életemben fiatal koromtól kezdve. Az első komolyabb írásom az Oszi boszi volt az Operettszínházban. Az általam rendezett darabok szövegkönyveit is én írom, alakítom.

Tavaly felkértek, hogy tartsak az akkor végzős osztálynak egy operett kurzust, és zárásképp adjanak elő valamit. Harmadikos osztály voltak, már nem lehetett kis jeleneteket produkálni, valami egészre volt szükség. Ráadásul ők nem a klasszikus operett osztály voltak. Másik kezdeti nehézség volt, hogy 6 fiúra és 4 lányra kellett tervezni, hogy mindenkinek ugyanolyan fontos szerepe legyen. A Lehár-, Kálmán- és Strauss-féle darabokat el kellett vetnem. Elkezdtem Eisemannon és Zerkovitzon gondolkodni. Végül Eisemann volt a jó út, az ő darabjait kezdtem el olvasni. De egyik sem volt az igazi. Végül csak dalokat ragadtam ki, azokhoz írtam egy darabot. Minden növendékre hozzáillő karaktert szerettem volna írni. Összeálltak a dalok és a jelenetek, majd egy este alatt megírtam.

Cs.: Hogyan értékelték ezt a stúdiósok? Illetve a közönség?

K.:Nagyon jól fogadták az előadást. Jó volt látni, mennyire élvezik a próbákat, hogy maguk hozzák létre. Nem hasonlítgatják magukat az elődökhöz, mert ezeket a karaktereket ők játsszák először.

A közönségtől is pozitív visszhangot kaptunk. Eddig csak szakmabeliek látták az előadást, de nekik is nagyon tetszett, volt, aki többször megnézte. Idén nyáron, Kápolnásnyéken játszottuk „igazi” közönségnek, ott is nagy siker volt. Ez egy olyan előadás, amit egy idő után az ember külső szemlélőként tud nézni. Volt, hogy én is a sokadik próba után ültem és nevettem a poénokon, majd eszembe jutott, hogy ezt én írtam. (nevet)

Cs.: A tavalyi évadban  Szegeden rendezhetted meg a Mágnás Miskát. Nem mellesleg a Budapesti Operettszínházban a címszerepet játszhatod. Milyen volt színészként, milyen volt rendezőként a részese lenni az előadásnak?

K.:Amikor először megkerestek a Szegedi Nemzeti Színházból, nem is a Mágnás Miskára kértek fel, hanem egy másik előadásra. Majd sok-sok ötletelés után jött Szirmai Albert operettje. Először megijedtem a feladattól, mert realizáltam, hogy ebben az előadásban már 20 éve játszom, több szerepben is feltűntem. Hogy fogom én megcsinálni ezt az előadást Verebes István után? Elővettem régi szövegkönyveket, majd megszületett egy új Mágnás Miska, külön a szegedieknek. Remek színészekkel dolgoztam együtt. Fel se merült, hogy a saját Miskámat erőltessem rájuk, mindenki a sajátját tudta adni. Sikeres, teltházas előadásokat mondhatunk magunkénak.

Cs.:Miben láthatnak téged a nézők az idei évadban?

K.:A Budapesti Operettszínházban az Abigél című musicalbe állok be Kőnig tanár úrként. A József Attila Színházban a Furcsa pár női változatát mutatjuk be, amiben egy mexikói srácot fogok alakítani. Mellette továbbra is látható leszek a Macskafogóban. Tavasszal pedig megrendezésre kerül az Egy szoknya, egy nadrág, amiben mint az alkotógárdában, mint a színpadon fontos szerephez jutok, de erről bővebben később. Emellett pedig a régi szerepeimben is látható leszek a Mágnás Miskában, a Lili bárónőben, a Viktóriában, az Oszi bosziban, illetve a Szépség és a Szörnyetegben. A Karinthy Színházban pedig a Tanár úr, kérem! és a Gutenberg!című előadásokban láthatnak a kedves nézők.

Még egyszer köszönöm Károlynak, hogy elfogadta a meghívásomat. Köszönöm, hogy elolvastátok a riportot! Hamarosan egy újabb cikkel jelentkezem, illetve tervben vannak további interjúk is. Addig is látogassatok színházat, tartsátok be az óvintézkedéseket! Hadd szórakozzunk biztonságosan, együtt!

2020.09.06.                                                                                                        Kányi Csenge

 

Fotók: www.operett. hu és saját kép (A kép használata engedélyköteles!)