Interjú Pányik Tamással

"Mindent meg kell tenni ahhoz, hogy valaki színházi emberré váljon!"

Interjú Pányik Tamással

Pányik Tamás színházi pályáját 18 évesen a Budapesti Operettszínházban kezdte. Tavaly július óta szabadúszóként dolgozik, szerves tagja volt az augusztusban bemutatott Titanic musicalnek. Jelenleg is segédkezik a Szabadság vándorai című előadásban. Május 17-én pedig bemutatásra került az első általa rendezett darab, a Stephen Dolginoff szerezte Izgass fel! című thriller musical. Biztos úton halad afelé, hogy kiváló rendező váljon belőle. Vele beszélgettem rendezésről, egy társulat összetartó erejéről és az Izgass fel!-ről. Köszönöm Tominak, hogy elfogadta a meghívásom! Fogadjátok nagy szeretettel Pányik Tamást!

Csenge: Mikor döntöttél úgy, hogy színházzal szeretnél foglalkozni?

Tamás: 8-9 évesen tudatosult bennem, amikor megnéztem a Rómeó és Júliát a Budapesti Operettszínházban. De rengeteg jártam színházba, 17-18 évesen előfordult olyan is, hogy heti 3-4 alkalommal mindig máshol néztem előadást. Először színész szerettem volna lenni, de végül ez átalakult, kezdtem azt érezni, hogy a rendezésben jobban érezném magam.

Cs.: Milyen szakmai pozíciót töltesz be egy-egy előadásban?

T.: Jelenleg rendezőasszisztens vagyok, de haladok azon az úton, hogy rendező legyek.

Cs.: A színháznak miért pont ezen területe vonzott téged?

T.: Ezt nehéz megfogalmazni, egyszerűen csak így alakult. Édesanyámék azt mondták, hogy én már oviban is rendeztem. A Kolompos együttesnek van egy Egyszer egy királyfi feldolgozása, amit nagyon szerettem. Az óvó néni csak nézett, amikor előadtuk. A későbbiekben ő volt az első konzulensem, mindig kérdeztem, hogy: "Ági néni, tessék nézni, így milyen?" (nevet) Később az általános és a középiskolában is rendeztem. Ez nem volt tudatos, csak csináltam, amit éreztem.

Cs.: Melyik volt az első előadás, aminek már szerves része voltál?

T.: A Budapesti Operettszínházban kezdtem 18 évesen. De az első darab, amiben részt vettem a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Tévedések vígjátéka volt 2015-ben. A rendezője Kerényi Miklós Gábor, a koreográfusa Duda Éva volt. Ez volt az első, profi színházi munkám.

Cs.: A Budapesti Operettszínházban kezdtél, anno ének-zenei osztályban tanultál, illetve táncoltál is. Ezek szerint mindig is vonzott téged a zene. Mit jelent számodra?

T.: A zene a legérthetőbb közvetítőeszköze az érzelemeknek. Én játszottam csellón, gitáron, doboltam, 12 évig néptáncoltam. A zene mindig jelen volt az életemben.

Cs.: Szeretnél a jövőben belekóstolni a próza világába is?

T.: A Tévedések vígjátéka egy prózai előadás volt Szegeden, tavaly a Rómeó és Júliában segédkeztem, szintén Szegeden.A jövőre nézve, rendezőként is sok prózai darab van tervben.

Cs.: Nemcsak Magyarországon, Oroszországban is több munkában töltöttél be fontos szerepet. Mesélnél az ottani élményeidről?

T.: Tavaly júliusban eljöttem a Budapesti Operettszínháztól, szabadúszó lettem. Ezután voltak munkáim külföldön, először Szentpéterváron, majd Minszkben. Szentpéterváron a Kán-kán című musicalt csináltuk meg a Szentpétervári Zenés Komédia Színházban. Kerényi Miklós Gábor volt a rendező, Barta Viktória a koreográfus, Rákay Tamás a díszlettervező, Gyarmathy Ágnes a jelmeztervező, Somfai Péter a világítástervező és én voltam a rendező munkatársa. Így egy teljesen magyar alkotócsapat jött létre. Hatalmas kihívás volt, hogy orosz nyelven csináltunk színházat, mivel én alig-alig beszélek oroszul, amennyi rám ragadt 2 hónap alatt. De mivel a színház és a zene univerzális nyelvek, sok mindent megértettem.

Belorusziában pedig Strauss: A denevér című operettjét készítettük a minszki Állami Operaházban. Ott is ezzel a magyar csapattal dolgoztam, mint a rendező munkatársa. Kerényi Miklós Gáborral ez a sokadik közös projektünk, szeretünk együtt dolgozni, szótagokból értjük egymást. A belorusz Operaházban dolgozni viszont más volt. Rengeteg szabály, nagyon kötött munkaidő, sok nehézség. A nyelvi akadályokkal jobban megküzdöttem Szentpétervár után. Az eredeti és az orosz átirat ötvözetét, egy új orosz fordításban és új rendezésben: tehát egy teljesen friss és új Denevért láthattak tőlünk Minszkben a kedves nézők.

Bár ezek hatalmas élmények voltak, rájöttem, hogy nekem fontos, hogy egy fix közösség része legyek. Szabadúszóként folyamatos változásnak vagy kitéve, a búcsúzás egy-egy társulattól pedig nagyon nehéz. Hiányzik az, hogy valahova tartozzak.

Cs.: Van lényegi különbség a magyar színházi élettel szemben?

T.: Talán a mostani magyar színházi élethez képest a szentpétervári kulturális élet jobban pezseg. Egy nagyon tehetséges, fáradhatatlan, fiatal csapat dolgozik kint a musical részlegen, és ez nagyon nagy előny!

Cs.: Ezenkívül szövegfordítással is foglalkozol. Mióta van ez az életedben? Mi a legnehezebb benne?

T.: Ez azzal kezdődött, hogy Cseh Dávidd Péterrel elkezdtük lefordítani az Izgass fel! című musicalt. Ezenkívül folyamatban van több másik projekt is. Nagyon élvezem Dáviddal a közös munkát, de egyedül nem lennék rá képes. Az talán a legnehezebb benne, hogy egy előadás egészében - sok szempontot figyelembe véve - egy olyan szöveget tudjunk kiadni a kezünkből, ami rendkívüli módon szolgálja a szituációkat és a zenét.. Nehéz olyan szöveget írni, ami pontos, kifejező, és kottán van, összhatásában mégis gördülékeny legyen. Általában Dávid képviseli a zeneiséget és a formát, én meg azért vagyok felelős, hogy, a darab egészét szemlélve, mit akarunk az adott dallal átadni.

Cs.: Mondhatjuk mérföldkőhöz jutottál a színházi karrieredben, májusban bemutatásra került első rendezésed az Izgass fel!. Hogyan kezdődött ez a folyamat? Miért pont ezt a művet választottad?

T.: Két és fél éve talált rá a darabra Dávid, amit azonnal el is kezdtünk fordítani. Én akkor 19 éves voltam, nem tudtam, kihez kell fordulni, hogyan tovább. Megmutattuk nagyon sok embernek, mindenki izgalmasnak találta. Utána bekerült a fiókba, mindenki tette tovább a dolgát.

Tavaly ilyenkor a Garda- tó partján ültem, gondolkodtam. Eközben villant be, mi az, amire nem jöttem rá eddig az Izgass fel!-el kapcsolatban. Elkezdett kikristályosodni, hogy lesz az egész kerek. Ezután hívtam fel Dávidot, hogy álljunk neki.

Elkezdődött a pénzgyűjtés, helyet kerestünk. Kérdés volt, hogy kikkel és hol próbáljunk. Először február 17-re volt kitűzve a bemutató az Ódry színpadra, ahonnan végül elkerültünk. Egy teljesen váratlan ötlet kapcsán felhívtam Gálvölgyi Dorkát, aki szívesen fogadott minket. Ezúton is köszönöm Neki és a Hatszín Teátrum egész csapatának!

Cs.: Mi a legnehezebb a rendezésben? Volt, hogy "mélyponthoz" érkeztél?

T.: December 28-án kezdtük el próbálni február végéig, majd elmentem másfél hónapra Minszkbe. Nagy előny volt, hogy egy kész alappal rendelkeztünk. Én is tudtam még gondolkodni rajta és a fiúk is, nem lett elfelejtve. Minszk után az utolsó két hét nagyon intenzív volt. A próbafolyamat első felében az volt nehéz, hogy nagyon sokat próbáltunk éjszaka, a második felében, hogy két hétig naponta kétszer 4-5 órákat dolgoztunk. De az alapos előkészítő időszak miatt a próbafolyamat második fele sokkal gördülékenyebb volt.

Cs.: Miben rejlik egy előadás sikere?

T.: Az, hogy valami mitől sikeres és mitől jó, azt külön választanám. Egy előadás akkor jó, ha a néző az előadás után úgy távozik, hogy valami feldolgozandó élménye marad. Ha a nézőben megragad egy szó vagy mondat, az az ő csomagja lesz, amit hazavisz magával.

Az, hogy mitől sikeres egy előadás, nem mondom meg, mert én sem tudom. (nevet) Nincs recept.

Cs.: Kik voltak a legfőbb támogatóid a projekt alatt?

T.: Próbaterem szempontból a TÁP Színház volt nagy segítség, minden másban pedig a Bartha Managment, Fregoli. és a BRT, ők biztosították a hátteret. A TAO-élet utolsó pillanatában sikerült egy nagyobb összeget szereznem az előadásra, amiből kijött a díszlet és a jelmez. KERO is rengeteg dologban a mellettünk volt, emberileg, művészileg, főrendezőileg, producerileg. Mikor mire volt szükségünk. Igazi mentorként támogatott minket.

Cs.: Mi az, ami a legjobban megfogott a történetben?

T.: Izgalmasnak találtam, hogy ez az eset milyen hatással volt a halálbüntetés eltörlésére. Másrészt ott van ez a két fiatal zseni, akik iszonyatosan manipulálják egymást. A kapcsolatuk, a játékaik, a lelkük nagyon érdekes. Nem utolsó sorban pedig a krimi része, hogy jutnak el odáig, mi kell ahhoz, hogy megöljenek egy tizenéves fiút.

Cs.: Ez alapján, mik azok a témák/gondolatok, amiket a jövőben még szeretnél színpadon megjeleníteni?

T.: Nagyon sok ilyen téma van. Engem nagyon érdekel a kiszolgáltatottság és az összetartás témája és az ezekhez kapcsolódó művek. Az olyan típusú musicalek érdekelnek csak, amik az Izgass fel! kategóriájába tartoznak: amelyek erős tartalommal rendelkeznek.

Cs.: Ezenkívül augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül bemutatásra került Somogyi Szilárd rendezésében a Titanic című musical. Milyen szerepet töltöttél be az előadás készítésében?

T.: Játékmesterként vettem részt az előadásban. Budapesten egy hónapot, Szegeden pedig három hetet próbáltunk. Nagyon intenzív munka volt, érdekes karakterekkel és különleges zenével. Egy rendkívüli előadás született. Azoknak ajánlom a darabot, akik olyan dolgokra kíváncsiak a Titaniccal kapcsolatban, amit a filmből nem feltétlenül kapnak meg. Mi úgy éreztük, szerették a nézők. Mindenesetre mi nagyon szerettük. Barta Vikitől mindenki kapott egy karkötőt premierajándékként, amit azóta is hordunk. Egy erős csapat jött össze, akikkel még nagyon sokat szeretnék együtt dolgozni.

Cs.: Hol képzeled magad el 5 év múlva?

T.: Remélem egy próbateremben dolgozunk valami nehéz anyagon. Vagy akár hogy itt ülök veled, és beszélgetünk az aktuális dolgokról. (nevet)

Cs.: Van valami tanácsod azoknak, akik később a színházat választják hivatásuknak?

T.: Álljanak több lábon! Legyen olyan végzettségük, ami biztos alap tud lenni. A másik fontos dolog, hogy iszonyatosan kell küzdeni. Mindent meg kell tenni ahhoz, hogy valaki színházi emberré váljon! Küzdeni kell és kitartónak lenni, mert a színház egy nagyon komplex világ, amiben nehéz oda elérni, hogy végre járhasd a saját utadat. Addig nagyon sok dolgon kell keresztülmennie az embernek. Ez a folyamat nagyon hasznos, de tény, hogy sokszor nem könnyű feldolgozni a sikert/kudarcot, ami éppen aktuálisan ér téged.

Köszönöm még egyszer Tomi, hogy elfogadtad a meghívásomat, és sok sikert kívánok terveidhez! Ne feledjétek, október 18-án és 19-én Izgass fel! a Hatszín Teátrumban! Jegyek még kaphatók a jegy.hu-n!

Köszönöm, hogy elolvastátok az interjút, ha tetszett, nyomjatok egy like-ot, a megosztásokat is köszönöm! Itt a szeptember, elkezdődik a 2019/2020-as színházi évad! Látogassatok az idei évadban is színházat, minden előadáshoz jó szórakozást kívánok!

Képek: jegy.hu + saját kép . ( A fotó a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Engedély nélküli másolása, bármilyen módon való felhasználása, vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet.)