Kék madár
Kék
madár
/
Hol
rejtőzik az igazi boldogság?/
Maurice Maeterlinck világhírű
meséjét 2018 decemberében állította színpadra Szenteczki Zita a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában.
A rendező immár második alkalommal kapott lehetőséget színpadra állításra,
korábbi rendezése, a Szegény Dzsoni és
Árnika sikere után. A Kék madár
című előadás olyan mai is aktuális témákkal foglalkozik, mint a társadalmi
rétegek közti különbségek vagy az örök boldogság titka. Két hónappal a premier
után nekem is lehetőségem nyílt megtekinteni az előadást, amiről alább be is
számolok.
Mi a boldogság? Tán kézzelfogható
vagy sosem megragadható? Miben rejlik, hol kell keresni? Ezekre a kérdésekre
keresi a választ Tyltyl és Mytyl, a favágó két gyermeke a történetben. A
boldogság keresésében megtestesült barátaik is segítenek, például Tylo a kutya,
vagy Cukor. Bejárják érte az időt és minden létező teret, hogy megragadhassák a
kék madarat, sokszor sikertelenül. A végére meg is lesz, csak nem időben…
És következzenek a színészek,
akik életre keltették a darabot. Tyltyl-t és Mytyl-t, ahogy a történet szerint nőttek
és idősödtek, többen jelenítették meg a színpadon: Molnár André Lukács, Krasnyánszki
Stefánia Lujza, Cseh Dávid Péter,
Simon Panna, György-Rózsa Sándor, Kékkovács
Mara, Csuha Lajos és Papadimitriu Athina. A két
gyerekszereplő igazán bátran és határozottan álltak helyt a színpadon. Gyermeki
jellemükkel teljesen levettek a lábamról. Molnár André Lukács korábbi színházi
és filmes tapasztalatokkal is rendelkezik. Látható volt a Légy jó mindhalálig, a Mary
Poppins című musical-ekben, ezenkívül az Aranyélet című sorozatban is szerepelt. Komfortosan mozgott a
színpadon. Stefánián is látszott a koncentráció, ügyelt minden apró lépésre,
hogy tökéletes legyen. Mindketten tüneményesek voltak. Tehetségük még
kibontakozóban van, de nagy reményeket fűzök hozzájuk. Cseh Dávid Péter és Simon Panna a főszereplők
fiatalkori énjét alakították, ahol már intenzívebb játékot véltem felfedezni.
Ott lehetett igazán érezni a köztük lévő testvéri szeretetet, ahol a báty védi
a húgot, és kéz a kézben küzdenek meg az akadályokkal. György-Rózsa Sándor és
Kékkovács Mara, mint felnőtt Tyltyl és Mytyl voltak jelen a színpadon. Az ő
karaktereik kapták azt a komoly feladatot, hogy szembenézzenek a halottakkal.
Közben pedig érdekes volt látni, mennyire bennük maradtak a gyermekkori
élmények, amikor sóvárogva nézték a gazdag gyerekek örömeit. Csuha Lajos és
Papadimitriu Athina mutatták meg nekem a boldog és békés időskort, ami lehetett
volna akár még boldogabb… Ezt majd a későbbiekben fejtem ki.
Tyltyl és Mytyl társak
segítségével próbáltak a boldogság kék madarára rábukkanni. Társuk volt például
Tylo, a hűséges kutya, akit Sándor Péter
formált meg. Tylette, a macskájuk már nem volt ilyen jószívű, aki ott tett
keresztbe, ahol csak tudott. Őt Vágó
Zsuzsi alakította, remekült hozta a makacs, és kissé gonosz macska
karaktert. Segítségükre sietett még Tűz és Víz is, akiket Imre Roland és Baranyi Emma
alakított. Valamint ott volt még a kissé félénk Kenyér és Cukor is, akiket Pálfalvy Attila és Maros Bernadett Eszter jelenített meg a színpadon. Lévai Enikő alakította a Fényt, aki a
két gyermeket vezette az úton, és az Éjszaka szerepében Lukács Anita tűnt fel. További szereplők még Melis Gábor, Kató Anita,
Czeglédi Ákos és Fülöp Kristóf is, akiket a fák és a
különböző boldogságok szerepeiben láthattunk. Az Alkonytündért és a
későbbiekben az Időt Ullmann Zsuzsa
jelenítette meg a színpadon.
Visszatérve a cikk eleji
kérdésre: mi a boldogság és hol is rejtőzik? Annyi biztos, hogy nem egy
tárgyban, és nem is egy élőlényben. A boldogság nem kézzelfogható. Mindenben ott rejlik, ami körülvesz minket és különleges, emocionális
értékkel rendelkezik. Ott van az emberekben, akiket szeretünk, és akik viszont
szeretnek. Az otthonban, mely meleget ad. A boldogság nem attól függ, milyen
anyagi javak vannak a birtokunkban. A pillanatban kell megélni a boldogságot. A
napsütésben vagy akár az esőben. Az idő a legértékesebb. Az idő, amit a
szeretteinkkel töltünk, vagy az idő, amiben álmokat váltunk meg. Az, ami nem
szabad, hogy kicsússzon a kezünkből. Ezekben kell meglelni az igazi
boldogságot. Erre két szereplőnk is rájön, de sajnos csak akkor, amikor már túl
késő. Ahogy idősödünk, egyre jobban értékeljük az időt. Meg kell tanulnunk a
most-nak örülni. Megélni a pillanatot. Kár a múlton töprengeni, vagy folyton a
jövő után sóvárogni. Ahogy a jelen pillanatot élem, attól függ, milyen lesz a
múltam, és milyen jövő vár rám. Magunk alakítjuk sorsunkat.
Ezekre az igazán fontos gondolatokra tanít meg minket Maurice
Maeterlinck meséje és Szenteczki Zita darabja. Lehet, hogy egyszerű üzenet, de
örökérvényű.
Köszönöm, hogy elolvastátok
cikkemet, ha tetszett, nyomjatok rá egy like-ot, és böngésszetek a további
cikkeim között is. Hamarosan egy újabb interjúval jövök nektek, addig is látogassatok
színházat és gyűjtsetek sok élményt!
Írta: Kányi Csenge
Képforrások:
nlcafe.hu és operett.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése