"Viva la Vida"-Frida Kahlo kiállítás


Viva la Vida!
Frida Kahlo kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában


A mostani alkalommal nem egy színházi darabbal, nem is egy interjúval, hanem egy múzeumi élménybeszámolóval készültem nektek. Habár a blog fő témája a színházi produkciók, szeretnék a kultúra minden területéről írni, amit össze tudok kapcsolni a színházzal. És hogyan kötődik a 20. század egyik leghíresebb festőnője a színház világával? A cikk végén kiderül. De most következzen a beszámoló!

2018. augusztus 18-án  lehetőségem nyílt, hogy ellátogassak a Magyar Nemzeti Galéria új időszaki kiállítására. Utána olvastam Frida Kahlo életének, hogy minél jobban megértsem festményei legmélyebb jelentéseit is. Az augusztus 20-i hosszú hétvége és az azzal járó rengeteg szabadtéri program miatt nehézkesen jutottam el a Budai Várhoz. Ezenkívül a Galérián belül is kacskaringós út vezetett a kiállításhoz, de végül sikeresen elkezdhettem a barangolást. Már az előtérben belebotlottam Frida portréjába (fenti kép), ami az 1937-es Vogue újság címlapján is szerepelt. Egy hosszú idővonalon megtekinthettem Frida életének fontos állomásait és utána felfedeztem festményeit is. A tárlat felsorakoztatta a festő első skicceitől kezdve a legnagyobb és leghíresebb festményeit. Az első szobában még azon rajzait és festményeit tekinthettem meg, melyeket még korai éveiben festett, és ahol még az európai festőstílust követte. Utána következett a piros szoba, ahol mélyebb bepillantást kaphattam művei alapján a művésznő életének mélypontjaiba. A mexikói származású asszonynak nem volt könnyűnek nevezhető élete, hisz már kisgyermek korától kezdve a dongasággal kellett megküzdenie. Ezután következett az a bizonyos buszbaleset, amiben 17 évesen súlyos sérüléseket szerzett. Kínkeserves fájdalmakat kellett átélnie, hónapokra ágyhoz volt kötve, lassan eluralkodott rajta a magány. Így édesanyja egy festőtáblát ajándékozott neki, azután pedig baldachinos ágyának tetejére tükröt szereltek, így Frida legtöbb képe önarckép lett. Miután újra talpra tudott állni, elment Diego Rivera-hoz szakmai kritikát kérni, érdemes-e a festészettel foglalkoznia. A festő csak is dicsérte őt, és lassan művésztársává, legjobb barátjává, végül férjévé vált, aminek a szülök nem annyira örültek. "Mintha egy galamb és egy elefánt házasodna."- mondták sokszor. Kapcsolatuk viharos volt, Diego állandó jelleggel csalta feleségét, ami válással végződött. Ám Frida se szűkölködött szerelmi viszonyokból, még a magyar fotográfussal, Muray Miklóssal is viszonyt folytatott. Ettől függetlenül Diego és Frida kapcsolata szenvedélyes volt, és egészen Frida haláláig tartott. Frida Kahlo fizikai  fájdalmait vetélései is tetézték, medencesérülése miatt 3 gyermeket is elveszített. Ezek a szomorú események nyomot hagytak benne. Sok képe ábrázolja traumáját és az anyaság utáni vágyakozását. Később üszkösödés miatt jobb lábát is amputálni kellett,végül utolsó évében már tüdőgyulladásban szenvedett, amibe belehalt.

Összegezve nem volt könnyű élete, ám akkor érezte, hogy igazán él, amikor festett. Sokan szürrealistának hívták őt. De ő úgy vélte, hogy nem álmokat festett meg, hanem a valóságot, az ő valóságát.

Mielőtt kitérnék, milyen nyomot hagyott bennem a barangolás, néhány dolgot mondanék még a Nemzeti Galéria kiállításáról. Azonkívül, hogy Frida Kahlo festményeit vonultatták föl, nagyon sok szobrászati remekművel is találkozhattam a mexikói és az azték kultúrából. A fekete-fehér képek és a videók pedig még interaktívabbá tették a helyszínt. Az utolsó, befejező rész különösen tetszett, hogy Frida Kahlo alakja hogy hatott ki a mai kultúrára. A festőnő a divat-és popiparra egyaránt hatást gyakorolt. Egyre népszerűbbé válik a tetoválások között is a festőnő arca. Motivált nem is egy magyar művésznőt, akik bátrabban és kendőzetlenebbül kezdtek el alkotni. És ha mindez nem lenne elég, a Galéria a kiállítás végén a boltjukban különböző Frida Kahlo-s kiegészítőkkel, könyvekkel várták a kíváncsiskodókat. Bögrétől kezdve kitűzőig bármit lehet vásárolni, hogy Frida alakja tovább kísérjen minket akár egy kis tárgyban is.


 Elejétől a végéig imádtam a kiállítást. Hiányoltam a Két Frida című festményt, de ettől függetlenül is egy nagyon komplex tárlatot láttam. Izgatott várakozással mentem be, és nem csalódtam. Frida Kahlo szívből és lélekből festett, bátran megmutatta a világnak minden szenvedését és szomorúságát. Alakjával ikonná vált. Nem csak a világnak, nekem is. Hihetetlenül inspirálónak találom a személyiségét, mert habár megviselte őt az élet, utolsó csendéletére büszkén írta: "Viva la Vida!", vagyis: "Éljen az élet!" Általa csak még jobban megszerettem a modern festészetet és még több erőt kaptam, hogy majd a jövőben merjek én is igazán nagyokat alkotni.

Belemerültem a mesélésbe, és arra nem is gondoltam, hogy végig azt kérdezitek magatokban: "Ennek mégis mi köze van a színházhoz?" Kérdésetekre most választ adok. 2016. márciusa óta a Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat koprodukciójaként fut az Átrium Filmszínházban a Frida című musical, amiben szintén a festőnő életét dolgozzák fel. A címszerepben két fantasztikus színésznőt Gryllus Dorkát és Gubik Petrát láthatjuk váltott szereposztásban, a további szerepekben pedig Szabó P. Szilveszter, mint Diego Rivera tűnik fel, valamint még Molnár Áron, Kálid Artúr és Papadimitriu Athina, ezenkívül a Duda Éva Társulat sok tehetséges táncosa. Jövő évadban szeretném újból megtekinteni a darabot és cikket írni róla nektek. Remélem meghoztam a kedveteket, hogy még jobban, és egy másabb köntösben megismerjétek a festőnő életét, és remélem sokatokkal fogok a színházban találkozni. Egyéb információkért keressétek fel a színház honlapját.


A kiállítás még november 7-ig megtekinthető és a 26 év alattiaknak különösen jó, 50%-os  kedvezménnyel élvezhetik a kiállítást. Más egyéb információt a honlapon találtok!
Köszönöm, hogy elolvastátok cikkemet, remélem, sokatoknak ötletet adtam, hogy még mit érdemes a nyári szünetben csinálni. Hamarosan kezdődik a 2018/19-es színházi évad, de még addig is készülök nektek cikkekkel, meglepetésekkel. Addig is szép nyarat és további jó pihenést!

Írta: Kányi Csenge Emese



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések