Ének az esőben

Ének az esőben

/3 órára megszerettem az esőt/

Vannak emberek, akik egy esős vasárnap szeretnek bebújni a takaró alá, teát szürcsölgetni és hallgatni az eső kopogását az ablakon... Na én nem ehhez a csoporthoz tartozom. Én kifejezetten gyűlölöm az esőt. Lelankaszt, lefáraszt és egyszerűen már nem vagyok az az energiabomba csaj, aki bármire képes lenne. De egyszer csak jött egy férfi szteppcipőben, elkezdett énekelni és táncolni. Barátai segítségével elmesélt egy igazán humoros és romantikus Hollywood-i sztorit, és máris jobb lett a kedvem: ez az Ének az esőben, ami Amerika után meghódította a pesti nézők szívét.  Az ikonikus film után 64 évvel bekerült a Budapesti Operettszínház repertoárjába.

Történetünk két főszereplője Hollywood két csillaga, Don Lockwood és Lina Lamont, akik túl vannak egy újabb sikeres némafilmjük premierjén. Csillogás, hírnév....minden megvan, amire csak vágytak. Ám pár héttel később Amerikában sikert arat az első hangos film, és a Monumental Pictures se maradhat le, így legújabb filmjükből hangos filmet készítenek. Nem is lenne sok baj, a színészek jól néznek ki, a zenei aláfestést megkapnák Cosmo Brown-tól, Don legjobb barátjától, a filmet maga Roscoe Dexter rendezné és a cég feje, R.J. Simpson is besegít, ahol tud. Csupán csak egy apró bökkenő van: Linának borzalmas a hangja. Az izgalom elkezdődik ezzel, közben főhősünk találkozik a bájos színésznővel, Kathy Selden-nel, és szerelem alakul ki közöttük. A cég premier előtti vetítése igazi bukás, azt gondolják itt vége a dalnak. De nincs, sőt, az igazi dal csak ezután jön, hisz az az ötletük támad, hogy csináljanak a filmből musicalt (ki gondolta volna..) és Lina-t Kathy szinkronizálja. Remek ötletnek bizonyul, igazi szenzáció lesz az amerikai filmtörténetben. Hőseinknek sikerül legyőzni Lina gonosz terveit is, Kathy és Don együtt, mint szerelmespár, és mint színészpáros is boldogan élnek.

Ismerős dallamok újrafordított szöveggel. Tetszett, hogy hűek maradtak az eredeti szöveghez a fordítók, nem voltak benne akkora különbségek. Habár először szokatlan volt számomra a szöveg, a végére nagyon megtetszett. Különösen két dal, amiket még hazafelé is dúdolgattam és énekelgettem. Ezek a Csúcs szuper lány és a Mózes című dalok voltak. Ez utóbbit külön ki kell emelnem. Ott különösen jól sikerült a fordítás. Igazi nyelvtörő volt, csak úgy, mint a filmben.

A darab fő díszlete egy óriási filmtekercs, amin a szereplők járkálnak, énekelnek. Sőt, ha akarnak, le is csúszhatnak rajta. A színház ismét csak kihasználta a vászon lehetőségeit és így megtekinthettük a színészpáros némafilmjeit és későbbi hangos filmjét. Így kaptunk egy kettő az egyben megoldást, a színházban mozizhattunk. Kellékek terén főleg a filmgyártáshoz szükséges eszközökkel találkozhattunk, mint a kamera, vagy a hangos film berobbanása után a mikrofon. A jelmezek korhűen sikerültek és elmaradhatatlan volt természetesen a szteppcipő. Kivételes módon szeretnék most kitérni a koreográfiára, mert nem lehet egyszerűen szavak nélkül hagyni. A darab előtt millió alkalommal láttam a filmet. Nem véletlenül vált nagy kedvencemmé. Már ott is lenyűgözött Gene Kelly tánctehetsége, és tudjuk, ő egy kivételes tehetség volt. Mégis kissé félve vártam, vajon viszont látom-e a teátrum előadásában is a felejthetetlen mozdulatokat. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, Lőcsei Jenő nagyon jól újragondolta a koreográfiát. Minden színész és táncos szinte már otthonosan mozgott a táncstílusban, habár a színház korábbi előadásaiban eddig még nem láttam ezt a fajta mozgáskultúrát. Mind a színészek, mind a táncosok szinkronban mozogtak és külön ki szeretném emelni a két gyermekszereplőt, akik a darab elején a gyermek Don-t és Cosmo-t jelenítették meg, nagyon ügyesek voltak.

Véleményem szerint nagyon jó szereposztást fogtam ki aznap este. Olyan színművészeket láthattam főszerepekben, akiket eddig csak mellékszerepekben élvezhettem vagy nem ilyen volumenű főszerepben. Rögtön kezdeném is Gömöri András Mátéval, akinél bizton állíthatom, ez volt az első nagy főszerepe.

Nem könnyű feladat, mégis csak Gene Kelly egyik híres figuráját kellett alakítania. Hangilag teljesen rendben volt, de mégis most prózában jobban tetszett. Humorral és szenvedéllyel csinálta meg jeleneteit, hasonlóan jó volt, mint amikor legutóbb Benvolioként láthattam. Örömömre szolgált, hogy ismét Serbán Attilát kaptam, nagyon jól állt neki az életvidám Cosmo szerepe és hálás partner volt Gömöri Máté számára a színpadon.

Nagy érdekesség volt, hogy egy operett színésznőt láthattam musical szerepben, hisz a bájos Kathy Selden-ként Bordás Barbara remekelt a színpadon, aki nagyon  hasonlított a filmbeli Kathy-re. Humoros volt, szellemes és tehetséges.

Így ő is remek feladatot kapott, egy teljesen új terepen kellett bizonyítania és  sikert aratott. Kíváncsian vártam Kisfaludy Zsófiát aznap, hiszen ő is most egy főszerepben bizonyíthatott. Szerintem minden nézőtársam arra volt kíváncsi: vajon sikerül-e eltalálni azt a borzalmas Lina Lamont hangot? Ez most furcsán hangozhat, de sikerült és most ezt bóknak szánom.

Ugyanis hihetetlenül borzalmas volt a beszéd hangszíne. Magyarról magyarra fordítva ez csak annyit jelent, hogy a fiatal színésznő teljesen jól adta vissza a bosszantó sztárocska karakterét és humorával vicces és kellemes pillanatokat adott nekünk. Jantyik Csaba alakította a producer, Simpson szerepét és Ottlik Ádám volt a kissé ideggyenge filmrendező, Roscoe Dexter. Több közös jelentük volt, jól kiegészítették egymást, Ottlik Ádám különösen tetszett, habár nagyon kíváncsi lettem volna Szabó P. Szilveszterre is. Peller Anna két szerepben is nagyot alakított, először mint Dora Bailey, a filmkommentátor. Erre a szerepre nem is találhattak volna jobb embert, olyan természetesen hatott, hogy az ő hangját hallom, hisz nagyon sok tv-és rádió reklámban is adta már a hangját.

Valóban olyan volt, mintha egy péntek este bekapcsoltam volna a tv-t és meghallgattam volna a friss sztárhíreket.

Emellett pedig egy szólóval is megajándékozták Annát. Másik szerepe a beszédtanárnő volt, ahol igazán megmutathatta humorát. Ez sikerült is neki, nem egy alkalommal tapssal jutalmaztuk jeleneteit.

Nagy örömmel konstatáltam, hogy más módon, de belekerült a darabba az egyik kedvenc számom a filmből, a Beautiful Girl, vagyis Csúcs szuper lány, amit Horváth Dániel előadásában hallgathattunk meg. Örültem, hogy ismét hallhattam a hangját, és hát az az ezüst, flitteres frakk....valami zseniális volt.

Tényleg, le se tudtuk venni a szemünket róla, igazi sztár volt a színpadon.

További szereplőként remekelt Angler Balázs Rod-ként, a Monumental Pictures ügynökeként, Zelda Zenders-t, Lina legjobb barátnőjét Szabó Dóra alakította. A másik beszédtanárt Csere László, szintén operett színész játszotta. Nagy lehetőséget kaptak ebben a darabban az inkább operettekben szereplő színészek,  és a Lány szerepében Ábrahám Gabriellát láthattuk.

Az Operettszínház mindig törekszik arra, hogy olyan irodalmi-, film-, és történelmi eseményeket, műveket állítson színpadra, amik nekünk, nézőknek valami hasznosat és elgondolkodtatót adnak. Minden esetben, mikor hazaértem egy Operettes előadásról, sokat gondolkoztam rajta, olyan gondolatokat adott nekem a darab, amiken még két hét múlva is agyaltam. Vagy ha nem is agyaltam, de eszembe jutott, hogy igen, ez egy jó gondolat volt, ezt érdemes volt megjeleníteni a darabban. Sok emberrel beszélgettem a zenés színházról, és mindenki mondanivalójából úgy szűrtem le, hogy nekik a zenés színház, vagy egy zenés darab csupán csak szórakozás. Beültek, megnézték, nevettek egy jót és hazamentek. És utána nem beszélgettek róla otthon egy-egy mondatról, ami elgondolkodtatta volna őket. Számomra ez szokatlan. Én nagyon sok esetben beszélgettem a darabról és annak a mondanivalójáról otthon a családdal vagy barátokkal, és utána, mint az tapasztaltátok/tapasztaljátok, megosztom veletek.

És mégis, valahogy most én is úgy éreztem, mint az ismerőseim: láttam egy nagyon humoros, zenés előadást, de nem éreztem azt, hogy úgy nagyon elmélyedve gondolkodnom kéne rajta. De ezt egyáltalán nem hibának rovom fel. Mondjuk ha jobban belegondolok, találok benne mondanivalót. Például azt, hogy az igazi tehetséget kell megragadni és foglalkozni vele, a hamisságot észre kell venni és el kell hagyni, élni kell a modern kor vívmányaival, nem megijedni tőlük (gondolok itt a hangos film megjelenésére) és vegyük észre az apró örömöket. Mutassuk ki örömünket, ha kell azzal, hogy táncolunk és énekelünk az esőben. Pont az Ének az esőben-nel kapcsolatban hallgattam egy interjút a darab egyik színészével, Szinetár Dórával. Ő mesélte azt az esetet, amikor Oszvald Marika színésznővel arról beszélgetett, mi is a színház értelme. Azt mondta Oszvald Marika, hogy ő nem azt akarja megmutatni, hogy milyen az élet, hanem hogy milyen lehetne. Na én is valahogy így képzelem el, néha csak megállni és élvezni a kis és a nagy pillanatokat. Vagy az, hogy élvezzük a napfényt, pardon az esőt. Az, hogy beülünk az Ének az esőben-re és hagyjuk, hogy három órán keresztül megállás nélkül vigyorogjunk és élvezzük a színészek játékát, úgy igazán.

Ilyen pozitív véleménnyel vagyok az Operettszínház musicaljéről. Ha még nem láttad a darabot, remélem meghoztam a kedved, vagy ha esetleg te is olyan vagy mint én, aki nem élvezi az esőt,  remélem majd meglátod benne a maga szépségét.

Köszönöm, hogy elolvastátok egy  újabb írásomat, találkozzunk a következő évadban, addig is jó nyarat, és ha nyáron is sikerül színházi produkciókat nézni, ahhoz jó szórakozást kívánok!

Kányi Csenge

Képforrások. operett.hu