Interjú a TOBE ART Productions - el


Interjú a TOBE ART Productions- el

Üdvözlök mindenkit a blogon, ebben a nem mindennapi helyzetben. Március közepétől határozatlan ideig, a járványügyi helyzetre való tekintettel, a színházak bezárták kapuit. A nézők egy része visszaváltotta jegyeit, míg mások a jegyek megtartásával támogatják a színházak művészeit. Sokan önkéntes karanténba vonultak, vagy otthonról dolgoznak, tanulnak. Mások, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak,végzik a dolgukat. Egyik napról a másikra változott meg az élet Földünkön. Személy szerint próbálom kreatívan és hasznosan tölteni az időt, ezért se maradhatott a blog, cikk nélkül.

A karantén ideje alatt találtam rá egy igazán kreatív és sokoldalú csapatra, a TOBE ART Productions-re. Azóta figyelemmel követem a tevékenykedéseiket, és örömmel konstatálom, hogy nem hagyják az embereket művészi tartalom nélkül. Hétről hétre jelentkeznek zenés produkciókkal, hogy a házi karantén alatt se unatkozzon a publikum, és ne hiányolják szeretett művészeiket. A másik oldalról tekintve pedig az előadók ugyanúgy élhetnek az alkotás lehetőségével.
Ezért ragadta meg a figyelmemet ez a fiatalos csapat. Úgy gondolom, sok emberhez kell, hogy elérjenek, megmutatva tehetségüket, és ebben a helyzetben egy kis pozitív löketet adni az érdeklődőknek.

Sajnos most a személyes interjú lehetősége elmaradt, így online formában kérdeztem a TOBE ART Productions két alapítóját, Bóna Gábort és Kator Bálintot a jövőbeli tervekről és célokról. Fogadjátok őket nagy szeretettel!



Csenge: Mikor és hogyan jött az ötlet a megalapításra?

Bálint: Gáborral nagyjából 13 éve ismerjük egymást, viszont a barátságunk kezdete úgy 5 évre nyúlik vissza. Azóta nagyon sok darabban dolgoztunk együtt, ahol kiderült számomra, hogy egy nyelvet beszélünk, amikor színházról van szó. Hasonlóak a meglátásaink, a véleményünk és az ízlésvilágunk. Több kávézás alkalmával elhatároztuk, hogy belevágunk és csinálunk egy zenés estet. Dolce Vita- Peller Annával és Janza Katával. Ez volt az első általunk szervezett műsor, ami a LaFabbrica étterem dísztermében került megrendezésre. Minden nehézségével együtt imádtuk az előmunkálatokat, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy sikeres estet hoztunk létre, ami számunkra biztos örök emlék marad. Jobban nem is sikerülhetett volna.

Gábor: Pontosan, és a DOLCE VITA után elég sokáig gondolkodtunk, hogy ezt milyen formában lenne a legoptimálisabb folytatni. Mindketten Musical Együttes tagok vagyunk a Budapesti Operettszínházban, ami a fix munkánk, és emellé kellett beillesztenünk a közös terveinket. És itt jött a képbe Varga Bálint, aki egy new york-i zeneszerző jó barátom, akinek a „d’Illusion – a houdini musical” című darabjának magyarországi kizárólagos jogi képviselőivé váltunk, és ennek legmegfelelőbb forma a cégalapítás volt.

Cs.:Miért a TOBE ART Productions nevet kapta?

Bálint:“The Overture Box Escape” -Houdini világsikerű szabaduló mutatványának kezdőbetűiből rakódott össze a TOBE Art cég név.

Gábor: Mindenképpen valamilyen kreatív rövidítést kerestünk, olyat, amit köthetünk a cégünk talán legnagyobb kihívást jelentő projektjéhez, és ami egyben utal arra, hogy a művészetek szinte minden ágával szívesen foglalkozunk és nyitottak vagyunk.

Cs.:Mit szóltak az ötlethez a kollégáitok?

Gábor: Akivel csak beszéltünk, vagy meséltünk róla, mind örültek annak, hogy belevágunk. Abszolút partnerek az ötleteinkben, és fontos nekünk is a támogatásuk, hisz velük együtt képzeljük el a jövőben a projekteket!

Bálint: Rengeteg kollégánk támogatását élvezhetjük. Gáborral napi szinten tervezgetjük, hogy kikkel milyen projekten dolgozhatnánk együtt. Eddigi felkéréseinket nagy általánosságban pozitívan fogadták, ami sokszor bennünket is meg tudott lepni.

Cs.:Milyen előadókat foglalkoztattok?

Bálint: Sok éve már, hogy először léptünk színpadra Gáborral. Azóta nagyon sok fantasztikus emberrel dolgozhattunk együtt. Rendezők, koreográfusok, kollégák, akiktől tanulhattuk, hogy mi is a színház. Barátságok, ismeretségek és munkakapcsolatok alakultak ki az évek alatt, amit szeretnénk kamatoztatni.

Gábor: Ennyi színházban-színpadon töltött év alatt hatalmas kapcsolati tőkét sikerült felhalmozni, gyakorlatilag az ország minden részéből, sőt tengeren túlról is vannak ismeretségeink, színészek-színésznők, kreatív alkotók, rendezők, koreográfusok, zenészek, tervezők, stb. Ezeket a kollegális, sok esetben baráti kötelékeket szeretnénk tovább erősíteni közös munkákkal.ű

Cs.:Mi a célotok?

Bálint:Youth for Culture! Nem titkolt célunk olyan fiatalos kollégákkal együtt dolgozni, akik tettre készek és mindenük a színház. Olyan színházi formátumokat szeretnénk létrehozni, amelyekkel eddig a magyar közönség esetleg még nem találkozhatott.

Gábor: Abszolút a jövőbe tekintünk. Ha pedig jelenről beszélünk a zenés színház területén, akkor pedig London, New York, Bécs, Stuttgart, stb. azok a városok, ahol a legmodernebb trendeknek megfelelő profizmussal művelik ezt a szakmát. És nekünk ez az etalon. A Broadway és a Westend. Az a fajta profizmus, amit ott átitatja a musical műfajt, a hozzáállástól, munka moráltól a technikai felkészültségig. Ezt a hozzáállást és minőséget szeretnénk itthon képviselni.



Cs.:Melyik korosztályt/ réteget szeretnétek elérni a produkcióitokkal?

Gábor: 0-99 éves korig bárkit, aki igényes, minőségi kultúrára vágyik, ami egyszerre szórakoztat és értéket közvetít.

Bálint: Olyan produkciókat szeretnénk létrehozni, amik szórakoztatnak fiatalokat és időseket egyaránt. Legyen az musical, operett vagy bármilyen műfajú műsor, fontos, hogy mindenkihez tudjon szólni.

Cs.:Kaptatok már visszajelzéseket a közönségtől? Ha igen, milyeneket?

Bálint: A Dolce Vita zenés estünk után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Magasra tettük magunknak a lécet, de mindig szeretnénk sikeresen megugrani.

Gábor: Most a karantén ideje alatt elindítottuk a Facebook oldalunkon keresztül a Musical Színész Home Office videosorozatunkat, megelőzve ezzel az ötlettel a nagy színházakat is, és nagyon jó visszajelzéseket kapunk, egyre többen követnek minket, és iratkoznak fel Youtube csatornánkra!

Cs.:A karantén után, ha már művészeitek nem csak otthonról gyárthatnak tartalmat, milyen terveitek vannak?

Bálint: Nem árulhatunk el sokat a készülő produkciókról, de annyit elmondhatunk, hogy olyan műsorral készülünk, amilyennel itthon még nem találkozhattak a nézők. Garantáltan új élmény lesz zeneileg. 

Gábor: Pontosan, nem szeretnénk előre lelőni a meglepetést, de mondhatni nemzetközi produkció lesz, tengeren túlról is érkeznek a projektbe, és itthonról is kiváló művészeket kértünk fel a közreműködésre. A projekt fejlesztése folyamatosan zajlik, hogy mire vége ennek a szörnyű járványnak, mi rajtra készek legyünk.



Másik tervezett projektünkkel pedig szeretnénk a magyar virtust és magyar zenés hagyományokat olyan új köntösbe bújtatni, amikkel a legfiatalabb közönséget is megfoghatjuk, itthon és külföldön egyaránt.

Cs.: Melyik platformokon érhetnek el titeket a nézők?


Bálint: Facebook-on, Instagram-on, Youtube-on egyaránt meg lehet minket találni, illetve a www.tobeart.hu honlapon.


Gábor: Nagyon sokat segít nekünk a közönség visszajelzése, ezt pedig most követések-kommentek útján kaphatjuk meg, ezért minden, kultúra és színház iránt érdeklődőt kérünk, kövessék be Instagram oldalunkat: @tobartproductions néven megtalálhatnak, illetve Facebook-on is a hivatalos oldalunkat a www.facebook.com/tobeartproductions címen.


Cs.: Az interjú lezárásaként mire kérnétek most a nézőket?

Bálint: Tudjuk, hogy nagyon nehéz a most kialakult helyzet, de mi is megkérünk mindenkit, aki teheti, hogy maradjon otthon. Alig várjuk, hogy túl legyünk ezen és elkezdhessünk dolgozni a nézők szórakoztatása érdekében.


Gábor: Pontosan, ha nem muszáj, ne menjünk társaságba. Óvjuk az idős rokonokat, figyeljünk a saját egészségünkre is. Mi igyekszünk picit elviselhetőbbé tenni a karantén-létet. Reméljük, hamar véget ér, és élőben is találkozhatunk a színház kedvelőkkel. Már nagyon várjuk, hogy újra halhassuk a legnagyobb fizetséget, amit művészként kaphatunk: a nézők elismerő tapsviharát!

Nagyon szépen köszönöm Bálint és Gábor a részvételt! Látogassátok a TOBE Art Productions honlapját, illetve további platformjaikat!

Vigyázzunk magunkra és egymásra, hogy minél hamarabb elmúljon a veszélyhelyzet, és hogy minél előbb találkozhassunk a színházban!

Hamarosan újra jelentkezem, addig is kitartást kívánok mindenkinek!

2020.04.23.                                                                                                        Kányi Csenge

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések