Marie Antoinette
avagy az újság "hatalma"és az ítélkezés
2016.május 13, péntek 19:00
Budapesti Operettszínház
Ezen a napon volt alkalmam megnézni a
Budapesti Operettszínház új, mondhatni az évad sikermusicaljét. Habár a
színháznak a negyedik, számomra a második Lévay musical volt, amit láthattam
szintén Kerényi Miklós Gábor, KERO rendezésében. Mivel jóval a premier után
néztem meg a darabot, kellőképpen felkészültem arra, hogy majd mit láthatok. Na,
igen gondoltam ezt először. De amikor aznap megnéztem, felülmúlta minden
képzeletemet. Nem számítottam ilyen hatásra. Közhelyesnek tűnhet, de ez az
előadás tényleg lenyűgözött.
A darab
A történet Marie Antoinette életét és "bukását" mutatja be. Marie
Antoinette volt Franciaország legtragikusabb sorsú királynéja, aki férjével
együtt, XVI. Lajossal rosszul kezelt egy egész országot. Ezt kihasználva akar
Orléans hercege a trónra kerülni és biztosítani sikeres jövőt a fiának.
Legnagyobb segédje nem más, mint Jacques Hébert, aki verseivel kigúnyolja,
és később szavaival és tetteivel alázza meg az egész királyi családot. A
kavalkádot megtetézi még az is, hogy Marie Antoinette-nek van egy szeretője,
Axel von Fersen. A színház ebbe a Lévay musicalbe is hozott be egy fiktív
szálat, pontosabban egy személyt. Ő nem más, mint Margrid Arnaud, a lázadó,
nyomornegyedben élő lány, akiről később a darab végén kiderül, hogy Marie
Antoinette féltestvére.
A darab tükröt akar állítani a mai világnak, hogy megmutassa ma is ugyanaz
történik, mint ott abban a korban.
Megmutatja, mennyire fontos tényező az újság és a hírek, hogy az emberek nem
látnak ennél távolabb. A hallottak után ítélik meg az embert, anélkül hogy
ismernék. Ha egy szóval kéne összegeznem mit közöl ez a darab, azt
mondanám: "Gondolkodjunk!"
Láttam már olyan előadást a Budapesti Operettszínházban, amit szívem
szerint kiegészítettem volna jelenetekkel, részekkel. Úgy gondolom, ebbe
nem tudnék belekötni, mert, ahogy az elején is fogalmaztam: felülmúlta minden
képzeletemet. A rendezőnek, Kerényi Miklós Gábornak nem volt nehéz dolga, mivel
több, mint 10 éve dolgozik együtt Lévay Szilveszterrel és Michael Kunzeval.
Tudta, hogy mit szeretne látni a színpadon, és azt nagyon jól meg is
tudta valósítani.
Dalok és prózai jelenetek
Aki látott már Lévay Szilveszter-féle musicalt tudja, milyen zenei világot
képvisel. Ezeket a hasonlóságokat és átfedéseket én is észrevettem, miután
láttam és hallottam dalokat a Mozartból, az Elisabeth- ből és a Rebecca- ból.
Az első hasonlóságot XVI. Lajos szólójából hallottam ki a "Miért lettem én
király?"-ból. A dallama nagyon hasonlított a Mozartból ismert "Miért
nem fogadsz el?" dalra. A fináléban pedig a dal eleje hasonlított számomra
az Elisabeth című musical nyitányára. Nagyon tetszett még ezenkívül, hogy sok
volt itt is a repríz és ezek később kiegészültek duetteké. Például a darab
eleji Orléans szólója a második felvonásra kiegészült Axel von Fersen-nel vagy
Margrid szólója Marie Antoinet-tel. Mindegyik dalszövegnek megvan a saját
mondanivalója és tetszett, hogy itt is mertek kicsit vulgáris szövegrészekkel
dolgozni pl."Vesszen az osztrák ribanc!"
Díszlet
Mint a színház minden musicaljében itt is volt egy fő díszletelem, amivel
nagyon kihasználták a teret, és aminek itt is több jelentése volt egyszerre. Ez
egy hatalmas MA monogram, ami a Bastille-t akarja szimbolizálni. Először
kastélyként, később börtönként funkcionál. A díszletben "elrejtettek"
egy guillotine-t, amit a nézők folyamatosan láttak, ezzel szimbolizálva a
szomorú véget. A színház nagyon ügyesen megoldotta azt, hogy az első felvonás
végén felgyújtották a Bastille-t. Habár csak néhány lépcsőfok égett, nagyon jól
látszódott minden a nézőtérről és jó lezárása volt az első felvonásnak. Minden
báli jelenetnél hangsúlyos volt a díszlet. Az elején egy letisztult
"bevezető" bált láttunk. Ehhez képest már a nyári bál jelenet egy
teljesen más koncepció egy teljesen más hangulattal. Az egyszerű bútorok
helyett bukszusok kerülnek a színpadra, zöld fényárban úszik minden és érezzük
a levegőben a forróságot, a titokzatosságot és a bujaságot. Ebben a darabban
kevesebb volt a vetítés, de tetszett az, hogy amikor még el sem kezdődött a
darab egy bevezető történelmi összefoglalót láthattunk a szereplőkről.
Kellékek
Mivel történelmi, pontosabban a forradalomban játszódó musicalről
beszélünk, így ebben a darabban természetesen voltak fegyverek. Néhány színész
számára újdonság volt a fáklya. Mivel az első felvonás végén az utca népe
felgyújtja a Bastille-t, sok embernek kellett fáklyát vinnie. Hiábavaló volt az
aggodalom, mivel mindenki nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot. Fontos kellék
volt még az újság, mivel sok táncban megjelent, és azzal mozogtak a táncosok.
Ezenkívül néhány szereplőnek volt állandó kelléke, például Orléans hercegének a
sétapálcája,ami hozzáadott még a karakteréhez.
Jelmezek
A színpadi és a színházi elemek közül a jelmezek segítségével mutatkozik
meg legjobban a változás, és a különböző események következményei. Ahogy
haladunk a darabbal előre a szomorú végkifejlet felé, úgy modernizálódnak és
egyszerűsödnek a ruhák. Míg kezdetben Marie Antoinette kiváló minőségű és
kinézetű ruhákban volt, a végére a lefejezéskor már csak egy bő inget és egy
egyszerű fekete nadrágot viselt. Nemcsak ő volt így ezzel, hanem gyakorlatilag
az egész királyi család. Margrid ruhái szintén egyszerűek voltak, de az övéi
sugározták a lázadó lányhatást, jellemét, főleg a bőrkabátja. Orléans nagyjából
csak fekete bőr ruhákat viselt, valamint egy fekete, hosszú, karakteres kabátot,
ami egy királyi palástot szimbolizált. Füzér Anni jelmeztervező, úgy
alakította Orléans fiának a ruháit, hogy azok pontosan ugyanúgy néznek ki, mint
az apjáé, ezzel szimbolizálva, hogy a fiú az ő vére és őt követi majd a trónon.
Szereplők, színészek
A következőkben arról a szereposztásról fogok írni, akik nálam formálták
meg a különböző szerepeket.
A címszereplőt Marie Antoinett-et Polyák Lilla alakította, aki az
első felvonásban megmutatta az osztrák fiatal nőt, aki állandóan bálokat
rendezett és fényűzésben élt. Őrülten imádta a ruhákat és a divatot olyannyira,
hogy saját divatminisztere volt.
De emiatt a fényűzésért nem kedvelte őt a nép,
hisz ők csak azt látták, hogy költi a pénzt ahelyett, hogy segítene az éhező
népen. Később, Marie Antoinette egy szólójából megtudjuk, hogy csak amiatt
tartja ezeket a bálokat és él luxusban, hogy befogadja őt a felsőbbség. Habár
azt gondolhatja a néző, hogy minden szereplő ismeri a királynét, valójában nem.
Itt jelenik meg az, hogy az emberek a hallottak és a látottak alapján
ítélkeznek. Nem tudják mit kellett megélnie. 14 évesen királyné lett,
belekényszerítették egy olyan házasságba, amit nem akart. Csupán a saját
országa Ausztria és Franciaország barátsága érdekében kötött. Ráadásul
köztudott volt róla, hogy volt egy szeretője, Axel von Fersen svéd gróf, akit
tényleg igazán szeretett. Itt megmutatkozott a szerelmes énje. A második
felvonásban viszont jobban megláttam az erős, büszke nőt, aki anyatigrisként
állt ki gyermekeiért és férjéért, habár őt nem szerelemből
szerette. Szívszaggató volt azt látni, ahogy a történet vége felé a forradalmi
bíróság úgy dönt, hogy elviszik a fiát és ez ellen ő nem tehet semmit.
Számomra itt volt az a rész, amit nagyon megkönnyeztem. De gyönyörű volt azt
látni, hogy büszke nőként, akit nem lehet csak úgy megalázni, ment ki a nép
ellen és vállalta sorsát, a halált. Kíváncsi lettem volna, hogyha másképp
alakul a sorsa, milyen lett volna a viszonya Margrid-dal, mint testvér. Ez
sajnos megválaszolatlan marad.
A lázadó lányt, Margrid Arnaud-t, Gubik Petra alakította. Petra
nagyon jól formálta szerepét, és talán ő volt itt az egyik legnagyobb
meglepetés, hiszen nem volt könnyű dolga, mert egy fiktív személyt kellett
alakítania. Nem csalódtam benne.
Alakításában megláttam a szereplő igazságát,
az erejét. Kiállt azokért, akiket szeret vagy akiket elvesztett, hisz ő
elveszíti a legjobb barátját, Raymondot. A fiú halála miatt már nem csak az
igazság vezeti őt, hanem a bosszúvágy is. De ahogy egyre jobban megismeri
Marie-t a börtönben, rájön bizonyos dolgokra és megnyílik felé a világ. Amikor
rájön, hogy Marie a féltestvére, próbál neki segíteni, hogy ne kerüljön a
guillotine alá, de sajnos ezt már nem tudja megakadályozni. Az egyik
leggyönyörűbb jelenet itt játszódik, amint felsegíti Marie-t a kivégzés előtt.
Olyan kapcsolat alakul ki itt nem csak a két karakter, hanem a két színésznő
között is, hogy ott akkor az egész nézőtér síri csöndben ült és csak figyelt. A
fináléban Petra gyönyörűen, és nagyon nagy átéléssel énekelte azokat a sorokat.
A svéd grófot és egyben a királyné szeretőjét és
szerelmét Gömöri András Máté alakította. Máté itt mutathatta meg a
tehetségét igazán. Jó volt látni egy másik szerepkörben. Remélem sok ilyen
hősszerelmes szerepet fog még alakítani, mert igazán jól áll neki. A szerepben
több oldalát is meg tudta mutatni. Kezdetben megmutatta a szerelmes
oldalát, aki őrülten szeret egy nőt és kihasználja azt a kicsi boldogságot
vele, amit csak tud. Hisz mindketten tudják, hogy az ő szerelmük sohasem fog
igazán beteljesülni. Ez tényleg mindent elsöprő szerelem. A vége fele, amikor
már Marie nagyobb bajba kerül, pedig megmutatkozik az erős férfi énje, aki
mindent megtesz csak azért, hogy szerelmét megmentse. Szembeszáll bárkivel és
kockáztatja az életét. Lilla és Máté nagyon hatásosak és meggyőzőek voltak
együtt a színpadon.
Tetszett az a feszültség, ami a két férfi, Orléans és Axel
között volt. Szilveszter és Máté egyaránt nagyon jól ki tudta alakítani ezeket
a helyzeteket. Ezeknek a jeleneteknek és a két szereplő közötti
viszonynak a csúcspontja egyértelműen a duettjük volt. Tudtak egymásra reagálni
és jól megmutatkozott az ő általuk kialakított ellentét. Könnyebben meg tudták
teremteni ezt a helyzetet, hiszen már alakítottak ilyen szereplőpárost, a
Virágot Algernonnak-ban. Máté karaktere volt számomra az egyik legőszintébb,
legönzetlenebb. Nagyon sajnáltam, hogy ő nem tudta elérni célját, és végig
kellett néznie, ahogy egyetlen szerelme eltávozik.
Mint ahogy Máté jellemzésénél írtam tetszett, hogy egy
másik szerepkörben láttam és egy teljesen más karaktert alakított. Viszont
szívből remélem, hogy a most következő színészt nem fogják úgymond
"kizökkenteni" ebből a szerepköréből és még sokáig láthatja az
Operett közönsége ilyen szerepekben. Ez pedig nem más, mint Szabó P.
Szilveszter, aki Orléans hercegét alakította. Ez az alakítása nagyon
hasonlított egy korábban megformált, szintén Lévay musical szereplőjére,
vagyis az Elisabeth- ben a Halálra. Itt is később mutatkoznak meg az emberi
érzelmei a szereplőnek, és később ismerkedik meg olyan tulajdonságokkal, mint a
lojalitás vagy a hűség.
Először úgy tűnhet, hogy ennek a szereplőnek is, mint
majdnem mindegyiknek, önző érdekei vannak. Ez igaz is részben. Először tényleg
az vezeti, hogy a trónra kerüljön, ő legyen a király. Ez nem is esne nehezére,
hiszen megvan ehhez a pénze és a hatalma is.
Viszont ez a férfi rettenetesen szerelmes Marie-ba. És mikor ő ezt nem
viszonozza Axel miatt, akkor már a gyűlölet is vezeti őt. Elkezdi terjeszteni
róla a pletykákat, belekeveri egy nyaklánc-botrányba, börtönbe záratja, majd
kivégezteti. Habár később látja a néző, hogy megbánja tettét, őt is utoléri a
sorsa, előbb vagy utóbb rá is halál vár. Szilveszterben ismét nem kellett
csalódnom.
Egyszerűen vonzza a tekintetet és eléri, hogy ne figyeljünk másra csak rá.
Nagyon lenyűgözött és egyszerűen a lélegzetem is elakadt, amikor a második
felvonásbeli szólójában a díszlet tetején állt. Hihetetlen összhangban volt a
tánckarral, mint aki tényleg irányítja az embereket, mint a bábokat. Mindenféle
érzést ki tudott belőlem váltani, például megijedtem tőle, amikor a végén
elfogják őt is felségárulásért és gúnyos, gonosz kacajjal csak annyit mondott:
"valamennyien követtek engem." Nem láthattam sajnos eddig sok
darabban Szilvesztert, habár több éve követem a színész és a színház
munkásságát, ráadásul a Csínom Palkóban nyújtott alakítása után ez egy teljesen
más karakter és szerep volt. Örültem, hogy most ebben láthattam és kaptam tőle
egy ilyen élményt is.
XVI.Lajost,
Franciország királyát nálam Mészáros Árpád Zsolt alakította. Érdekes
volt látnom őt egy ilyen szerepben. Eddig mindig erős, magabiztos, nagy
amplitúdójú szerepekben láttam, mint például Benvolio vagy Mozart. Itt egy
tutyimutyi királyt alakított, aki nem tudta irányítani az országot. Mázs
szerepe is hasonló volt, mint Lilláé. Az emberek őt sem ismerték igazán. Nem
tudták róla, hogy ő nem akart király lenni, csakis a származása miatt lett az.
Uralkodása idején csak részben tudta megvalósítani az álmait, a kovácsmesterséget.
Így kerül képbe a guillotine.
Egy orvos segítségével fejlesztette ki, és
forradalmi áttörést ért el vele. A legtragikusabb a történetben, hogy
végül őt is ezzel a szerkezettel végezték ki. Korábban említettem, hogy
számomra Axel von Fersen volt az egyik legőszintébb és legjószívűbb karakter. A
másik pedig a Mázs által alakított XVI.Lajos. Egy ártatlan ember volt, akinek
el kellett fogadnia a sorsát, hogy király lesz. Megtörés nélkül viselte el a
nép haragját és azt, ahogy később bántak vele. Megrökönyödés nélkül húzta
magára a "szabadság kalapját", amit Hébert adott neki és elviselte a
gúnyolódok nevetését. A végén pedig méltósággal fogadta el azt, hogy most
őt fogják kivégezni.
A másik intrikust Orléans mellett, Jacques Hébert-et, a költő-írót Kocsis
Dénes alakította. Gondoltam, hogy menni fog neki ez a szerep, hisz
gonoszabb karaktert már játszott, az Ördögölő Józsiásban Bakszént. Ilyen
színészi alakításra nem számítottam. Nagyon meglepett, vagyis pontosabban
ledöbbentett, amit a színpadon láttam. Az ő szerepét még kegyetlenebbnek
találtam, mint Szilveszterét. Áradt belőle a tiszteletlenség, az ő általa
képviselt "szabadság", hogy ő aztán nem fogja követni az ő királyát
és királynéját. Nem ismerte el őket és ezt nem is rejtette véka alá. Főleg
akkor nem, amikor nagyobb hatalma lett az újsága és költeményei által. Nagyon
erős mondatok hagyták el a száját és ehhez a szerephez is mérhetetlen nagy
koncentráció kellett.
Nagyon jól hozta azt Dénes, hogy az ő karaktere a
végsőkig állt, és még a halála előtt is kiállt a saját "igazsága" mellett.
Úgy érzem, Dénes kezd megérni az ilyen szerepekre fiatal kora ellenére, és
remélem, láthatom őt még sok előadásban.
Madame Lamballe-t Kékkovács Mara
alakította. Eddig nem volt alkalmam őt látni. Ebben a darabban nem volt nagy
szerepe. Mindig kiállt Mari-ért, a gyerekekért, magáért, a jogaiért még a
börtönben is.
Az egyik legszomorúbb jelenet volt, amikor XVI.Lajos ijedten
mondta, hogy kivégezték az emberek. Annál a résznél még én is megijedtem.
A leírtak alapján azt gondolják most, hogy ez a musical csak önző
emberekkel van tele és semmi szépség vagy humor nincs benne. Ez nem igaz.
Egyértelműen a két humorforrás Peller Anna és Bálint Ádám volt,
akik a királyné divatminiszterét és fodrászát, Rose Bertin-t és Léonard Autié-t
alakították. Habár nekik is meg volt az önző érdekük, vagyis a pénz és a
hírnév. Nagyon vicces volt a megjelenésük, mimikájuk. Daluk nagyon jó volt,
nagyon jól működtek együtt a színpadon. Elérték a kellő hatást.
Döbbenetes volt azt látni, hogy amint meghallották, hogy elment a király és a
királyné egész családja, azon nyomban szedték a cuccukat és ők is leléptek.
Még
a saját segédjeikről is leszedték a ruhákat és a parókákat. Ahogy utasította
őket Rose Bertin: "a cipőt is!",és csettintett egyet. Furcsa volt ezt
látni Peller Annától, aki az életben egy csupaszív nő. Utolsó fontos szereplőnk pedig nem más, mint
Kisfaludy Zsófi által alakított La Motte. Zsófi a való életben egy gyönyörű
teremtés és egy gyönyörű fiatal nő. Ezáltal nem okozott neki nagy gondot
eljátszani ezt a szerepet. Szépsége által La Motte bárkit tudott befolyásolni
és mindig elérte a célját. Még magát Rohan bíborost is nagyon jól manipulálta.
Ő is észrevette a férfi sármját.
Nem véletlen ezért, hogy Orléans-sal gyorsan
szövetséget kötöttek. Mindkettő elcsábította a másikat. Nagy segítője lett
ezért ő is a nyaklánc-botránynak. És ez még nem minden. Nem elég, hogy bajba
keverte a királynét és becsapta Rohan bíborost, akit ártatlanul börtönbe
zártak. Ezzel elérte célját Orléans, hogy megint pletykát indított Marie
Antoinette ellen. Ráadásul La Motte lazán lelépett a nyaklánccal, ami érthető,
hiszen gyönyörű volt (még nekem is megtetszett, habár én nem követtem el
volna ilyet). Ahogy Kocsis Dénesnél is fogalmaztam, ez a lány is egy igazi
tehetség fiatal kora ellenére. Jól áll neki ez a feladat, de azért remélem,
láthatóm őt majd valami kedvesebb szerepben is.
Véleményem
Az Operettszínház művészei, teljes stábja most is kitettek magukért. Hozták
azt a minőséget, színvonalat, amit eddig is képviseltek. Látszott az előadáson
a kidolgozottság a sok munka. A Marie Antoinette eddig még nem ért el akkora
átütő sikert, mint például a Rebecca vagy az Elisabeth, de hiszem, hogy ez a
musical is elnyeri majd a közönség tetszését. Az eddigi darabok közül, amit
láttam a Budapesti Operettszínházban, ez érintett meg a legjobban. Nem
esek túlzásba, amikor azt mondom, hogy nehéz volt ez a lelkemnek. Néztem a
darabot, és közben párhuzamot állítottam a mai világgal. Hogy az emberek
ugyanolyan önzőek és sokaknak csak a saját érdeke, jóléte lebeg a szeme előtt.
Szerencsére néhányakban még maradt emberség.
A darab fináléjában megjelent két terroristának öltözött színész. Ezt
először furcsállottam, nem is értettem mit keresnek ott, nem tartottam
korhűnek. De amint ott ültem és néztem őket, megváltozott a véleményem.
Rájöttem, hogy így aktualizálta a rendező a darabot, a világban éppen zajló
eseményekhez. Megéreztem az ő jelenlétük "súlyát". Édesanyámmal
néztem az előadást, és számára ez a rész sokkoló volt. Azt mondta nekem, hogy
amikor a tévében látja ezeket a terroristákat nem érez ilyet, mert távolinak
tűnik. De így, hogy gyakorlatilag egy légtérben volt velük, fenyegető és nagyon
is ijesztő, valóságos volt. És akkor megértettem a két ember szerepét.
Köszönöm az élményt!
Kinek ajánlom ezt a darabot?
Úgy gondolom, ez a darab eltekintve a legkisebb korosztálytól,
mindenkinek szól. Mindenki megtalálja kicsit önmagát valamelyik
szereplőben. Margrid-ban, Marie-ban, vagy akár Axelben. A felnőttek, de akár a
fiatalok is megláthatják a darabban a mögöttes tartalmat. A diákok látványos,
szórakoztató formában találkozhatnak azzal, amit a történelem órákon tanulnak.
Ezért is szeretem az Operettszínházat, mert így tudja tálalni az ilyen
történelmi eseményeket, irodalmi műveket. Modernizálja és könnyebben emészthetőbbé,
érthetőbbé teszi.
Köszönöm, hogy elolvasta véleményem. Remélem sikerült kedvet hoznom ahhoz,
hogy megnézze a darabot, úgy hogy ezt egy fiatal, 17 éves, a világból még
annyit nem tapasztalt lány írta.
Ha pedig megnézi, akkor ahhoz jó szórakozást és jó "gondolkodást"
kívánok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése