Virágot Algernonnak-Ki az ember és ki az állat?

Virágot Algernonnak

/Ki az ember és ki az állat?/

2017.január 28. 19:30

Milyennek találjátok ezt a képet? Felháborító, közönséges, egyszerű vagy talán primitív? Én is emberből vagyok, és igen, én is meglepődtem. De most próbáljátok meg ne túl gyorsan, ne túl  felületesen nézni és ne tárgyilagosan tekintsetek a képre. Most mit láttok? Egy labirintust, amiben egy ártatlan arcú fiú ül. Számomra a labirintus egy rejtvény, egy hely, ahonnan nehezen találnék ki. És a fiú, az ártatlanságot és a kiszolgáltatottságot jelenti. Hogy most miért írom le ezeket és miért kell az én kis "képelemzésemet" végigolvasnotok? Hogy mutassak nektek valami olyat, ami nem csak egy kitalált történetben van, hanem itt köztünk, a nagyvilágban. Tartsatok velem egy hihetetlen fejlődéstörténetben. És "kérem ha véletlenül aramennek tegyenek virágot Algernon sirjára a hátsoudvarba."

A történet

A történet Charlie Gordonról szól, aki egy 32 éves férfi, mégiscsak egy 6 éves gyermek szellemi képességeivel rendelkezik. A tudásra és a tanulásvágyra szomjazó fiú lehetőséget kap arra, hogy ő is okos legyen. Egy műtét segítségével ez be is következik és fejlődésének útján végigkíséri őt Dr. Strauss, az orvos és Dr. Nemur, a pszichológus. Charlie a műtét előtt, hogy tanulhasson, eljár Alice Kinnian óráira, akit nagyon megkedvel és ez a szimpátia nagyon is kölcsönös lesz. Olyannyira, hogy Alice és Charlie egymásra találnak. Továbbá feltűnik még a történetben Frank és Lita, Charlie "barátai" is, akik a fiút a munkahelyén, a pékségben mindig heccelnek. Fejlődése során Charlie-nak emlékek villannak fel a családjáról, akiket már régen nem látott. Emlékezni fog anyjára, aki mindig másképp tekintett a fiára, és apjára, aki elfogadta őt úgy, ahogy volt. Ahogy nő Charlie IQ-ja, úgy kezd Charlie is rájönni különböző dolgokra és egyre többet lát meg a világból. Okosabb lesz orvosainál és rájön, hogy állapota nem végleges, csupán ideiglenes, és később ugyanolyan lesz, mint régen volt. Charlie úgy érzi, már nem bízhat meg senkiben. Csupán egyetlen társa van, Algernon, a kis egér, akin szintén elvégezték a műtétet, akit egy ideig "ellenségének" érzett, hisz mindig legyőzte őt a labirintusban. A fiú megtalálja önmagát Algernonban. A történet végére Charlie ismét olyan lesz, mint régen, mintha mi sem változott volna.

Dalok, prózai jelenetek

Számomra most ebben a musicalben több szerepet kaptak a prózai jelenetek, aminek nagyon örültem. Jó volt látni így is a színészeket. A prózai jelenetek által több figyelmet kapott a mimika, több hatásszünet volt, amit eddig még nem tapasztaltam a Budapesti Operettszínház darabjaiban. Ezért nagyobb érzelmeket is váltottak ki belőlem. Most is eszembe jutnak azok a feszült várakozásaim, hogy mi fog most történni. Furcsamód most nem a dalszövegekben találtam meg a nagy igazságokat, a nagy jelentőségeket, hanem egy-egy színész mondatában. Pontosabban két mondat hatott rám a legjobban. Az egyik Dr. Strauss mondata volt, amikor az egyik jelenetében azt mondja: " Charlie Gordon a műtét előtt nem is létezett." Ez olyan meglepődöttséget és egyben felháborodást keltett bennem, hogy ha ezt tényleg hallom valakitől a hétköznapokban, lett volna az illetőhöz egy-két keresetlen szavam. A másik megrázó mondat, amit az anyja  mond a kis Charlie-nak: " Ketrecbe dugnak téged és ott döglesz meg, mint egy állat!" Ez volt az a rész, ahol majdnem zokogni kezdtem. Összefoglalva, a mondatok és a különböző megszólalások mindig a jelenethez illőek voltak, és hatalmas üzenetet és érzést hordoztak magukban. Természetesen kitérek a dalokra is, hisz sok prózai jelenet volt benne, ez műfajilag mégiscsak egy musical. A dalokban nem volt manír, és ezeket  nem is hiányoltam.  A darab a Raktárszínházban került előadásra, kis térben, kevés színésszel és ehhez egy minimális stílusú zene kellett, amit meg is kaptam. Tetszett, hogy csak a zongora kísérte a darabot, és egyáltalán nem volt baj, hogy néhány dal zenei alapról ment. A dalszövegek egyszerűek voltak, cukik,  jó értelemben, és szerintem azt is kimondhatom, hogy elég populárisak, mert néhány dalt még napokkal később is dudorásztam, mintha csak egy jó kis slágert hallottam volna a rádióban.

Díszlet:

A díszlettel nem kellett sokat bajlódniuk az alkotóknak, hisz ez egy kis tér volt, a színészek és a táncosok pedig bőven kitöltötték ezt a teret. Csupán két nagy jelentős díszletelem volt az egész előadás alatt: egy hinta és a monumentális labirintus. A labirintust nagyon ügyesen megcsinálták, neoncsövekből építették fel, ezzel is pluszt fényt adtak a színpadi megjelenésnek. Nem éreztem soknak, nem volt túl nagy, pont akkora volt, mint amit ez a hely és a darab megkívánt. Ennek a díszletelemnek volt talán a legnagyobb jelentősége, hisz ez szimbolizálta Charlie életét és gondolatait. Milyen könnyen talált ki  belőle, vagy éppen milyen nehezen...

Kellékek:

A  színpad nem kívánt meg ugyancsak sok kelléket. Az orvosi vizsgálatokhoz megfelelően láthattunk a színpadon laptopot és különböző segédeszközöket, amik segítették a darabbeli orvosok munkáját. A bár jelenetben, amikor Charlie a "barátaival" egy bárban van, az italpulton, és a szereplőknél a helyszínhez illő italok voltak. Apró, hétköznapi kellékek, amik szintén azt sugallták, hogy ez a musical milyen egyszerű, és közben milyen sokatmondó. De mégis a sok hétköznapi kellék közül kiemelkedett egy. Charlie mindig tartott magánál egy kabalát, egy nyúllábat. Mindig, mindenkinek mutogatta nagy büszkén. Ezzel a kis tárggyal Charlie még ártatlanabbnak és még gyermekibbnek hatott, ahhoz képest, hogy egy felnőtt férfiról beszélünk. De számomra ebben nem volt semmi furcsa, ettől csak még kedvesebbnek láttam ezt a fiút.

Jelmezek:

A jelmezek modernek, természetesen a mai divatnak megfelelőek voltak. Charlie-n kissé szakadtabb, egyszerűbb, nem annyira divatos ruhái voltak, ezzel is kifejezve Charlie,kissé csúnyább szóval illetve egyszerűségét. De ahogy haladtunk előre a darabbal, és ahogy Charlie egyre okosabb lett, ruhái is divatosak lettek, nagyon is vonzó úriembert láthattunk. A darab végére sajnos, mivel Charlie visszafejlődött, megint minden olyan egyszerű lett.

Alice ruhái csinosak voltak, kiemelte bájos nőiességét, nem volt benne semmi túlzás, hisz a tanárnő  is természetes. Pont annyira volt attraktív, amennyire kellett és annyira, hogy Charlie belé szeressen.

A két orvos jelmeze komoly volt, kifinomult és elegáns, ezáltal megjelenésük is olyan volt, hogy kellőképpen tudtunk rájuk figyelni. Természetesen a fiatal pszichológus, Dr. Nemur fiatalosabban öltözködött, kényelmes és egyben jól kinéző pulcsikban és ingekben láthattuk. Dr. Strauss ruhája valamivel szigorúbb volt, hisz ő nagyobb figyelmet és tiszteletet kívánt meg. Komoly öltönye és szorosra húzott nyakkendője pedig ezeket az érzéseket meg is adta.

A két jó barát, Frank és Lita öltözete pontosan tükrözte az ő karakterüket. Frank-en laza ing, rockeresre vett bőrcuccok, baseballsapka volt, ezzel tróger kinézetet keltve. Lita ruhái számomra közönségesek voltak, és a színésznőből nem mindig takartak sokat.  Ehhez a ruhához már csak ráadás volt a neonszínű tűsarkú.

Mrs. Donner amilyen kis tyúkanyó volt, pont annyira voltak kedvesre véve a ruhái. Egyszerű színek, kényelmes ruhák, és  nagyon aranyos volt a kis lila kalapja is.

Charlie anyjának és apjának kissé lepukkant ruhái voltak, nekem ebből az derült ki, hogy szegények lehettek. Melegítő felsők és egy mamusz. Ezek voltak azok, amiket először kiszúrtam.

Szereplők, színészek:

Hihetetlen alakításokat láttam: néhány színészen meglepődtem, milyen jók voltak az általuk alakított szerepeikben. Kezdjük is az elején.

Charlie Gordont, a főszereplőt Kerényi Miklós Máté alakította.

Na, amikor meglepő átalakulásokról beszéltem, ő volt az egyik.

Eddig Mátét csak vicces szerepekben láttam. Ezért féltem is az elején, hogy fog ebben az elég komoly és sok színt felvonultató szerepben mutatni. Hát meglepődtem. Máté hangjáról nem kell sokat írnom, hiszen nagyon erőteljes és képzett hangja van, és igenis megérdemelten van a Budapesti Operettszínházban. Éppen ezért nem is foglalkozok a sok rosszindulatú emberrel, akik különböző internetes oldalakon kifejezik a nem épp pozitív véleményüket. Itt most többet is kellett prózailag teljesíteni, de ez nem volt Máté számára akadály. Hihetetlen sok érzelem van Mátéban, amilyen jó volt, mint ártatlan fiú, olyannyira volt jó, mint őszinte, dühös férfi. Ez a játéka volt számomra az, ami pontot tett az I betűre.

Alice Kinnian-t, a tanárnőt Szendy Szilvi alakította.

Rá is nagyon kíváncsi voltam, hisz őt a szakmájában többet emlegetjük mint operett színésznő és kevésszer láthattuk musicalekben. Mátéval nagyon jó párost alkottak a színpadon, ehhez persze segítség volt  az a több év is, amit ők ketten egymás mellett töltöttek. És itt most nem a cuki, habos-babos operett párost kellett megmutatni, hanem két mélyérzelmű és két nehéz sorssal küzdő szerelmest. És mi nézők meg körmünket rágva vártuk, hogy végződik az ő szerelmes történetük. Nem mondok semmit, csak bátorítom: jöjjenek el és derítsenek fényt rá! Alice-nek volt egy gyönyörű szép duettje Charlie-val a "Ha van még kis idő", amit a színésznő gyönyörűen elénekelt, és a dal egész hangulatához, és ahhoz, hogy ez kerek legyen, hozzátett még Kerényi Miklós Máté is. Igenis kimondom: több musicalszerepet Szendy Szilvinek!

Dr. Nemur, a pszichológus szerepét Gömöri András Máté alakította. És igen, ő volt számomra a másik nagy meglepetés. Habár most énekelnie keveset kellett, jobban teret kapott a prózai játéka, ami szerintem nagyon is kiemelkedő volt. Fiatalkora ellenére, nagyon koncentráltan jelen volt a színpadon, átgondolt volt és nagy hatással volt rám.

El kell mondanom, egy évet vártam, hogy megnézhessem a darabot. De örülök ennek az egy évnek. Máté is érettebb lett, többet tapasztalt a Budapesti Operettszínházban, nagyon sok segítséget kapott a nála tapasztaltabb színészektől (csak hogy egy-kettőt kiemeljek az Algernon-gárdából: Kerényi Miklós Máté és Szabó P. Szilveszter). Erre a szerepére sokat kellett készülnie, hisz ez az egyik legnagyobb szerep a darabban. De a sok munkának meg lett a gyümölcse. És szeretném külön kiemelni Máté arcjátékát. Egyszerűen lenyűgözött, ahogy az arcával játszott. Nem mondott semmit, mégis tudtam, hogy az ő karaktere mire gondolhat. Amikor még nem ismertem úgy a darabot, azt hittem, jobban meg fog látszódni a két orvos közti jellem- és véleménykülönbség. Úgy gondoltam, Nemur egy visszafogott orvos, aki fiatalként issza Dr. Strauss minden szavát. De nem, igenis határozott volt, igenis kimondta, amire gondolt. És a végére el is mondta a véleményét Dr. Straussnak, amit egy igazán érdekes reakció követett. És itt változott meg a két orvos viszonya egy másik irányba. Ez az ellentét nagyon érdekes, mert sok mindenben megmutatkozott. A fiatal, kezdő orvos és az idősebb, tapasztaltabb orvos. Vagy másik szempontból véve: a pszichológus és az agysebész, vagyis: az érzelem és a tudás. De vajon melyik nyer? Erre a kérdésre választ kaphat a néző, ha megnézi a musicalt. És ami a legfontosabb: ő emberként bánt Charlie-val. Fiatalos lendületével felvette vele a fonalat és beszállt a kis játékaiba. Összefoglalva: hatalmas dicséret és gratuláció Máténak és csak így tovább, reméljük egyre több nagyobb és komolyabb szerepben tündökölhet.

Az agysebészt, Dr. Strauss-t Szabó P. Szilveszter alakította. Nem szeretek szélsőségekben gondolkodni, mikor egy-egy karakterről alkotok véleményt. De igen, én egy nagyon érzelmi ember vagyok, így érzelmileg nehezen fogadtam el ezt a karaktert.

Nem szoktam kimondani egy-egy szerepről, hogy ő most jó vagy rossz. Szeretem megvizsgálni őket, és erre hála van három órám. Csakhogy Szilveszter szerepeinél maradjak, ott van az Elisabeth Halál szerepe. Első hallásra rossznak tűnhet, gonosznak. De egyáltalán nem az. Elkezd érezni, és húzza őt a szerelem az emberek világába, ahol igazi, mély érzelmek vannak. Vagy Orléans hercege a Marie Antoinette című musicalben. Ott se volt teljesen önző, hisz szerelmes volt Marie-ba, bár reménytelenül, és gondolt a fiának a jövőjére, ezért cselekedte azt, amit. De ez a Dr. Strauss szerep nekem most más volt. Egyszerűen ki kell mondanom, hogy ő az én szememben rossz volt. Minden olyan vágyat és érzelmet megjelenített, amit nem szeretek. Vágyott a hírnévre, amit szerintem lehet valamilyen hatalomnak hívni. És ez mutatta meg igazán, hogy ő kicsoda. Abraham Lincolnak van egy híres idézete, ami a mai napig is nagyon tetszik nekem. Pontosabban egy részlete. "Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat." Dr. Strauss megkapta részben, amikor bizalmat szavaztak neki, hogy kísérletezzen egy emberen. Teljesen elborította az agyát a hírnévre való törekvés, olyannyira, hogy még saját kollégáján is képes volt átgázolni és eltaposni őt. És végül nem is érte el a célját. Nem tudjuk meg, mi lesz a történetének a vége. Mindenesetre biztos csorba esett a karrierjén, de reméljük 

tanult a hibájából. Ezenkívül nem úgy kezelte Charlie-t mint egy embert, hanem mint egy kísérleti állatot. Mint Algernon-t. És hogy ezt a sokrétű embert hogyan formálta meg Szabó P. Szilveszter? Ismét csak jól. Énekelnie neki se kellett túl sokat, de szavai mellbevágóak voltak. Páratlan élményben volt megint részem.  

Mrs. Donner-t, a pékség vezetőjét Nádasi Veronika alakította. Kicsit tyúkanyó volt. Mindig vigyázott Charlie-ra, nem hagyta, hogy a többiek bántsák őt.

És ő volt az ebben a darabban, aki el tudta engedni Charlie-t. Tudatosan tudott érezni. Amikor látta, hogy Charlie okos és többé nem az, aki előtte volt, képes volt neki búcsút mondani, hogy ezzel egy szebb és jobb jövőt adjon neki. Ennek a szereplőnek is volt egy nagyon szép szólója, amit Nádasi Veronika ismét fantasztikusan adott elő. Akárhányszor csak látom ezt a színésznőt, egyre jobban megszeretem. Mindig tud valami újat mutatni, de ugyanazzal a gyönyörű hanggal.

Litát, a pékség egyik női dolgozóját Auksz Éva alakította. Őt eddig egy szerepben láttam, a Fame-ben, mint a tánctanárnőt. Hát ez a szerepe "kissé" más volt. Lita  közönséges és magamutogató nő volt. Bár volt mit mutogatnia, hisz a pékség férfi dolgozói majd megőrültek érte. De végül csak Frank-et boldogította tovább. Rettenetesen piszkálta mindig Charlie-t, főleg azzal, hogy csókolja meg, legyen valami köze egy igazi nőhöz. Természetesen ő is hülyének tartotta éppúgy, mint Frank, vagy bárki más a pékségben.

De ahogy Charlie egyre okosabb lett és többet tudott, úgy kezdtek tőle félni. Féltek, hogy kitúrja őket az állásukból. És akkor meg amiatt nem fogadták be őt. Auksz Éva nagyon jól hozta ezt a nőcit, sok volt, ahogy az kellett és mindenki számára elég attraktív. Egy igen slágeres hangzású duettje volt Földes Tamással, amit jól elénekelt és a hozzáillő koreográfiát is jól eltáncolta.

Frank-et, a másik dolgozót Földes Tamás alakította. Ez az alakítás szintén meglepett abból a szempontból, hogy amikor utoljára láttam játszani Földes Tamást, akkor egy kedves, odaadó apaszerepet játszott.

Most meg egy tróger bunkót. Viszont azt milyen jól! El se hittem, hogy Földes Tamást látom. Azt a színészt, aki Lőrinc barátot vagy Vitay tábornokot játszotta. Hihetetlen volt, de mégis nagyon lenyűgözött. Ráadásul ebben a darabban a trógersége párosult nem kevés humorral is,már csak az, ahogy kifejezte magát. Számomra a legjobb mondat tőle: "Megcsinálta, bazmeg!". Nem bírtam, egyszerűen nevetnem kellett. Dalában, amit Auksz Évával együtt énekelt hangja nagyon is dögös volt és "rosszfiús", pont olyan, ami illett Frank-hez is. Kaptam ettől a kiváló színésztől egy teljesen új élményt.

Az Anya szerepét Kékkovács Mara alakította. Szerintem egy megértő anya szerepet Mara kedves arcához a néző jobban el tudna képzelni.

De most mi nem ezt kaptuk. Mivel ez az anya nem volt kedves. Az anya szerepet betöltötte. Foglalkozott a fiával, megvédte őt, akitől tudta és amennyire tudta. De a végén ebbe belefáradt. Egy olyan világot próbált elképzelni, ahol a fia normális és nem kell egy ilyen "problémával" megküzdeniük. És ebben próbált is élni. Nem akarta elfogadni, hogy az ő fia ilyen. És ebben a tudatban is próbálta felnevelni a Charlie-t. A teher egyre csak nőtt, és nem bírta tovább. Azt a döntést hozta, hogy fiát egy nevelőintézetbe kell vinni. Nem tudta elviselni a saját fiát. És igen, ez egy kemény mondat, de tényleg ez történt. Nehéz szívvel írom le, de ezt kaptam a színpadról a színésznőtől. Ahogy egyre jobban összetört, ezt a gyengeségét dühvel mutatta ki, és olyanokat vágott a fia fejéhez, amit nem bírtam ki sírás nélkül. És amikor Charlie ismét találkozott vele felnőttként, anyja már kissé bolond volt, teljesen elszegényedett. Próbálta belőle az anyai szeretetet kihozni, de nem sikerült. Anyja ugyanolyan "hanyag" volt vele szemben, mint azelőtt. Megint csak a prózát tudnám itt is kiemelni (lassan el se hiszik, hogy egy musicalről írok, pedig tényleg az volt!). Megint csak a hatásszünetek és a hanglejtések adták meg nekem a teljes élményt. Érdekes volt egy ilyen szerepben látni Kékkovács Marát úgy, hogy előtte  Madame Lamballe volt, ahol egy gondoskodó dadát játszott el. Több ilyen komolyabb szerepben is szívesen látnám Kékkovács Marát!

Az Apa szerepét Németh Attila alakította. Ennek a szerepnek nem volt akkora tér adva, mint az anyának, de így is megláttam az ő lényét.

Őt jobban megkedveltem, mert ő el tudta fogadni úgy a fiát, ahogy volt. Szerintem ő nehéz és fájó szívvel mondta ki, de tudta, hogy el kell vinnie  az intézetbe. Egy rövid duettje volt Marával, egy szóváltás, de abban is nagyon jól teljesített Németh Attila. Rövid ideig volt a színpadon, de megmutatta miden oldalát ennek a karakternek. Örültem, hogy hosszú idő után ismét láthattam őt, ráadásul egy nem akármilyen szerepben.

Utolsó szereplőnk pedig nem más mint a gyermekkori Charlie, akit Tóth Bercel alakított. Hát hatalmas gratuláció ennek a kisfiúnak. Akkora koncentrációval csinálta végig ezt a három órás előadást, amit nem mindenki tud megcsinálni, ráadásul egy 100 fős színházban.

Bár már kellett több ember előtt is szerepelnie, azért lehetett nehezebb dolga, mivel ez egy kisebb, intimebb tér, majdhogynem eggyé válik a színpad a nézőtérrel. De ő megcsinálta kellő komolysággal, és igen, használhatjuk itt a profizmus szót is. Ahogy az összes olyan mozdulatot, ami az ilyen beteg emberekre jellemző el tudta végezni, lenyűgözött engem és szerintem az egész publikumot. Ebből a kisfiúból egyszer még nagy színész válik. Ki tudja...? Lehet egy nap ő fogja játszani a felnőtt Charlie-t...?

Plusz még egy fontos szereplőt meg kell említenem, ez pedig nem más mint a darab címszereplője, Algernon, a kis egér. Hisz a színház bevállalta, hogy ismét igazi élő állattal dolgozzanak, ha volt kisebb "színészi" nehézség, ha nem.

Saját vélemény

Elég sok kérdést és gondolatot felvetett bennem ez a musical. Komoly mondanivalója volt, és azt gondolná az ember, hogy mivel ez a történet musicalként lett a színpadra víve, enyhébb lesz a néző lelke számára. Hát nálam nem így volt, és ha jól vettem észre, nézőtársaimnál sem. Amint vége lett a darabnak, nagy csend volt az egész nézőtéren, vágni lehetett volna a levegőt, hisz mindenkiben egy érzés kavargott: a döbbenet. Szerintem mindenki kicsit más emberként távozott a színházból aznap este. Habár már a darab megnézése előtt sok téma volt a fejemben, hogy tulajdonképpen mit akar nekünk megmutatni a Virágot Algernonnak, még több minden merült fel bennem a darab megnézése után.

Nem is tudom hol kezdjem. Már az elején összefoglalóképp tudnám azt mondani: figyeljünk embertársainkra! Mindenki ugyanannyit ér, se többet, se kevesebbet! Mindannyinkban van valami különleges, amit a másik soha nem tud megkérdőjelezni és ezt ne is hagyjuk neki. De különösen legyünk tekintettel a beteg emberek felé, mert ők is megérdemelnek egy esélyt. Nem is gondolnánk, mennyi képesség és tehetség rejtőzhet bennük. Legyen az testi vagy szellemi "hátrány", igenis tudnak nekünk valami újat mutatni és valami nagyon fontosat: a küzdés és a munka erejét. Gondoljunk csak Stephen Hawking-ra, aki a tudományos élethez oly sokat tett. Vagy Lauren Potter, a 26 éves amerikai színésznő, aki Down-kórral küzd, mégis 16 évesen a képernyőkön láthatták őt a nézők szerte a világon. Plusz odaadással tesznek mindent. Hisz ők ezáltal még jobban meg szeretnének felelni, mint a többi ember. És ez lehet itt a baj. Ne függjünk más emberektől, ne vonatkoztassunk más emberekre! Legyünk azok, akik igazán vagyunk és akik lenni szeretnénk!

Vegyük észre ki a barát, ki az, aki igazán segít nekünk és motivál minket és ki az, aki nem. Ahogy a történetben is Charlie egyre okosabb lett, egyre többet is tapasztalt a világból, és észrevette, kik a barátai. Először azt hitte, hogy Frank és Lita azok, de rá kellett jönnie, hogy nem. Észrevette, hogy ők nem vele nevetnek, hanem rajta. De végül is barátokra lelt. Ott volt Alice, aki végül már nem csak egy barát volt számára és Dr. Nemur, aki igazán megértette őt. Vagyis: legyünk körültekintőek a világban, még ilyen értelemben is. Hisz ami a barátsághoz köthető még, az nem más, mint a bizalom. Már pedig a bizalmat egy szempillantás alatt le lehet dönteni és még ezerszer ennyi idő újraépíteni egy emberben.

A harmadik fontos dolog: mindig tegyük fel magunkban a kérdést. Mi a legfontosabb számunkra? Melyek azok az érzések, amikre mi vágyunk és amik egésszé tesznek minket? Charlie azt gondolta, ha okos lesz, akkor meg lesz minden, amire vágyik. De nem vette észre a fontos dolgokat. Hogy ott van neki egy fiatal nő, aki teljes szívéből szereti, és nem csak az okos Charlie-t, hanem az igazi, az egyetlen Charlie-t. Strauss számára is csak a hírnév volt a fontos, és eközben nem vette észre, hogy tönkretett egy emberi életet. Ne ezeket az érzeteket vegyük észre, hanem azokat, amik igazán fontosak: a szeretet, a barátság, a szerelem és az önzetlenség. Lehet hogy vannak olyan dolgok, ami nélkül az ember úgy érzi, nincs meg mindene. Ha nincs elég pénze, nagy háza, autója. De ha ezek az érzések egyáltalán nincsenek bennünk, akkor nem vagyunk többek egy emberi testnél. Vagyunk valakik ezek nélkül? A válaszom, kedves olvasók: nem hinném.

Kinek ajánlom ezt a darabot?

Jobb kérdés, hogy kinek nem. Szerintem ezt mindenkinek látnia kell. Régebben nem ismertem ezt a történetet. De mindenképp egy olyan történet ez, amiről mindig beszélnünk kell és mindig emlékeznünk kell rá, mint például William Shakespeare Rómeó és Júliájára. Nehéz lehet az ember lelkének, de ezt tényleg látnia kell mindenkinek, hogy lássanak valami mást, valami elképesztőt. Szóval csak bátorítom Önöket: jöjjenek el és nézzék meg ezt a hihetetlen élet-és gondolat utat!

Köszönöm, hogy ismét elolvastátok egy színházi kritikámat, remélem tudtam titeket ösztönözni, hogy ismét színházat látogassatok. És semmiképp se feledkezzetek meg Algernon-ról!

Köszönöm!

Kányi Csenge

Képforrások: www.operett.hu