Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare,

avagy: hogyan készült a Rómeó és Júlia?

Örök hiba marad az irodalom órákon, amikor úgy elemzünk egy verset, hogy: "Mit gondolhatott/érezhetett itt a költő?" Egy életre megtanultam, hogy ilyen nem lehetséges. Viszont, álljunk meg egy percre: mi van, ha tényleg érzett valami különlegeset, valami varázslatosat, ami aztán ihletet adott neki? A híres film után elkészült a musicalváltozat is, aminek segítségével megtudjuk, hogy vált  tékozló szonett íróból a világ egyik leghíresebb szerelmes történetét jegyző nagy névvé. De hogy ki is? Hát nem más, mint maga Shakespeare.

Történet:

Történetünk középpontjában természetesen Shakespeare áll, aki alkotói válságban szenved. Egyszerűen nincs egy épkézláb ötlete, miről szóljon új műve, és múzsája sincs, aki ihletet tudna neki adni. Akármennyire is sürgetik őt a színházigazgatók, csalódottan kell belátnia, hogy nem készül el új darabja. Míg egy nap belép életébe a szépséges Lady Viola, akinek minden álma az, hogy színésznő lehessen. Ám ez abban a korban nehezen valósulhatott meg, hisz a színházakban még a női szerepeket is férfiak játszották. Nagyot kockáztatva a lány fiúruhába bújik és elmegy Shakespeare legújabb darabjának válogatására, mint Thomas Kent. De erről a trükkről senki mit sem sejt, még maga William se. Viola iránti szerelme motiválja őt alkotásában és minden vágya az, hogy együtt lehessenek. Ám közbe szól a sors, hisz Erzsébet királynő parancsára a lánynak Lord Wessex-hez kell hozzámennie feleségül. És hogy ezután mi történik? Vízkereszt? Vagy amit akartok?

Prózai jelenetek:

Lehet feltűnt most nektek, hogy nem az a cím, hogy "Dalok, prózai jelenetek". Ennek az az egyszerű oka van, hogy habár a Madách Színház zenés darabjairól híres, ez nem egy musical volt. Mesélőink kisebb zenés betétekkel lendítették mindig tovább a történetet, de ezenkívül végig egy prózai előadást láttam a színpadon. Őszintén: nem is hiányzott belőle nekem a zene. A darab zenei aláfestése viszont remek volt, nagy amplitúdóval mozogtak a középkori zenére hajazó dallamok, ami bőven elég is volt, érzelmileg elérte nálam a kellő hatást. A prózai jelenetek zseniálisak voltak, tele voltak humorral, nagyon tetszett az, ahogy a shakespeare-i szonettek modernebb stílusú mondatokkal lettek teletűzdelve.

Díszlet:

A díszletek amellett, hogy monumentálisak voltak, nagyon szépen voltak kidolgozva. Látszott rajtuk a középkori „beütés”. Külön ki szeretném emelni, hogy amikor a színpadon Shakespeare előadási folytak a díszlet úgy lett berendezve, hogy mi nézők megláthassuk azt, mi is van a függöny másik oldalán. Lady Viola szobája kellemes hangulatú volt, ami egy igazi úri hölgyre vall, emellé párosult az a bizonyos erkély is. A színpadon ezek mellett láthattuk még a királynő palotáját és a darabbeli férfiak, bocsánat, művészek legkedvencebb helyét is, a kocsmát.

Kellékek:

A színdarabban Shakespeare-t láthattuk, amint éppen a Rómeó és Júliát írja meg. Mi jellemző még erre a szerelmes történetre, a szerelmen kívül? A harc. Mert igen, nemcsak Tybalt és Mercutio küzdött egymással, hanem Shakespeare is mondjuk Lord Wessex-szel. Rendben, nem is árulnék el többet, így nem lesz izgalmas az előadás, ha majd ti is megnézitek. Tehát az imént leírtakból adódóan nem egy kard szelte át a színpad levegőjét a kocsmában. Ha már kocsmánál tartok, itt elmaradhatatlan kellékké vált nem egy fakupa is. Shakespeare kezéből meg persze nem hiányozhatott a lúdtoll, és a papír sem.

Jelmezek:

Nagyon szeretem a korhű ruhákat, egyszerűen olyan sok darabot láttam, ahol fontos volt a korhűség, hogy egy idő után csak úgy beleszerelmesedik az ember ezekbe a jelmezekbe. Viola fiús ruhája tényleg hitelesre sikerült, női alakján úgy hatott álruhája, mintha egy fiatal, tettre kész suhanc lenne. Shakespeare-nek, ahogy az a darabból is kiderül, nincs túl sok pénze, ami ruháján úgy látszódik meg, hogy egy sima fehér inget hord fekete nadrággal, és az akkori divatnak megfelelő magas szárú férfi csizmával. Ahogy a darab végére William is ki tud teljesedni Rómeó szerepében, ruházata is úgy válik egésszé a kék bőrdzsekijével együtt. És hát a végére tartogattam a legjobbat. Hatalmas dicséret a darab jelmeztervezőjének, Rományi Nórának, aki valami hihetetlenül szép ruhát varázsolt I. Erzsébet királynőnek. Hölgyeim, ismerjük azt az érzést, amikor egy ruhától csak úgy ámulunk, már-már annyira tökéletes? Na, valami ilyesmit éreztem én is. Gyönyörűen csillogott a ruha a színpadi fényben, emellett pedig olyan fenséges volt, mint maga a királyné.

Szereplők, színészek

William Shakespeare-t, a címszereplőt Nagy Sándor alakította.

Nagyon örülök annak, hogy sok olyan színészt láttam a Madách Színház darabjában, akiket nagyon régóta meg akartam nézni színpadi produkcióban. Nagy Sándor színművész is ebbe a csoportba sorolható. Véleményem szerint egy nagyon hiteles, vicces, néha kissé ötlethiányos Shakespeare-t kaptam tőle, éppen ezért volt egy nagyon jó választás a rendező, Szirtes Tamás részéről. Nagyon jól működtek együtt a színpadon Petrik Andreával, elhittem, hogy az ő szerelmük igaz, ezért is voltam szomorú a darab végén, amikor is… Na, de nem árulok el többet, ha majd ti is megnézitek, úgyis megtudjátok.

Lady Viola szerepét Petrik Andrea alakította. Petrik Andreának nagyon különleges, mély hangszíne van, ezért sem okozott neki az gondot, mikor fiatal fiúként kellett megjelennie a színpadon. Történetünkben Viola nem egy átlagos udvarhölgy volt. Nem érdekelték a szép ruhák és a bálok. Csupán két dolog tudta igazán lenyűgözni őt: a költészet és a színház.

Csak hát, mint minden ilyen történetben, itt is van egy buktató: abban a korban nők nem játszhattak a színpadon, miszerint, a színészet nem nőknek való szakma. De hát ez az "apró" szabály főhősnőnk útjába állhat? Hát persze, hogy nem. Thomas Kent-ként jelentkezik William új darabjába, ahol is annyira elkápráztatja a fiatal írót, hogy rögtön meg is kapja Rómeó szerepét. Végig érezni a két fiatal közti vonzódást, amit Shakespeare egy kicsit furcsáll is. Mindaddig, amíg rá nem jön a titkára. Nem mesélem el a két szerelmes történetét. Talán csak annyi, hogy néhány helyen kísértetiesen hasonlít Rómeó és Júlia történetére....

A Királynőt aznap este Kerekes Éva formálta meg. Amennyit áradoztam a szereplő ruhájáról, olyannyira tudok most jókat írni a színésznőről. Erzsébet királynő imádta a színházat, főleg olyankor mikor megjelent a kutya. Amekkora volt a hatalma, ugyanakkora volt az érzelem a szívében is, hisz szeretne egyszer igaz szerelmet látni a színpadon.

A végén ezt meg is kapja, ezzel megnyerve a Lord Wessex-szel kötött fogadását. Sajnos a parancs az parancs, amit egyszer ő kiadott, az úgy is van, amit szerintem a szíve mélyén nagyon sajnál. Viszont álljunk meg egy percre: hol a kutya?

Lord Wessex bőrébe Debreczeny Csaba bújt. Debreczeny Csaba volt a másik színművész, akire nagyon kíváncsi voltam. Eddig a Beugró című sikeres improvizációs műsorban láttam, ahol mindig nagyokat nevettem rajta. Ezért is vágytam már arra, hogy egy nagy szerepben lássam őt. Lord Wessex egy "amit akarok, azt megkapom" típusú férfi volt.

Erőszakos volt, pénzhajhászó, mondhatni egy negatív karakter. Mégis ehhez a pasihoz szerették volna Viola szülei a lányt adni. Sajnos ez a történet nem egy tündérmese volt, ahol ő jól pórul járt, minden maradt a régiben és hát tényleg megkapta, amit akart.

Ned/ Mercutio szerepét Nagy Balázs vitte fel a színpadra. Ned egy nagyon híres színésznek számított Londonban, nem is csoda, hogy szerepet kapott Will művében. És egy elég fontos szerepet. Nem fogok most nagy elemzésekbe kezdeni Mercutio karakterével kapcsolatban, mert akkor kritikám soha nem készülne el. Annyi biztos: ez egy hálás szerep. Amilyen jó barátja volt Rómeónak Mercutio, olyan jó pajtása volt Ned Willnek. Kiállt mellette, amikor kellett, akár vívás keretében is. Remek alakítást láthattunk a színpadon.

Henslowe szerepét Szerednyei Béla alakította.

Henslowe egy kissé szerencsétlen, kevés pénzben úszó mecénás volt. Nagy szüksége lett volna pénzre, amit egy színdarabbal meg is kaphatott volna. Így rögtön barátjához, Shakespeare-hez fordult, aki segített is neki. Jó kis poénokat kapott ez a szereplő, egyszerű volt, mégis szórakoztató.

Marlowe szerepét Adorjáni Bálint alakította. Nevével először az Ének az esőben című musical próbafolyamata alatt találkoztam és rögtön kíváncsi is lettem. Milyen is ez a fiatal színész? Nem is kérdés, megörültem, amikor megláttam a nevét a szereposztásban.

Fiatalkora ellenére valami zseniálisan alakított a darabban. Marlowe egy fontos szereplője a darabnak, hisz legtöbbször ő adta az ihletet Shakespeare-nak, mert ő is egy remek költő volt és egy nagyon jó barát. Olyannyira, hogy bár életét vesztette William egy buta hazugsága miatt, mikor szellemképében megjelent Will előtt, egyáltalán nem volt rá mérges. Marlowe karaktere nem fog teljesen kifejtve a darabban, pedig a valóságban egy nagyon érdekes ember volt. Ha kíváncsi vagy a történtére, akkor ajánlom, olvasd el a Száz híres színdarab első kötetét, ahol róla is említenek néhány szót.

A Dajkát Tóth Enikő alakította az előadásban.

Mint a Rómeó és Júliában, itt is a Dajka volt főhősnőnk legfőbb bizalmasa. Segített neki mindenben, továbbította a két szerelmes között a titkos leveleket, és minden döntését támogatta Lady Violának.

A színészgárdában még olyan neveket fedezhettünk fel, mint Sánta László, Pusztaszeri Kornél, Weil Róbert és ez a csapat ki volt még egészítve az énekegyüttessel. Rengeteg munka van a darab mögött és rengeteg színész, aki nagy izgalmakkal ugrott bele a Szerelmes Shakespeare próbafolyamatába.

Vélemény:

Nekem egy igazi új csemege volt ez a darab, kivételesen tetszett, hogy nem egy musical előadást láthattam a színpadon, hanem egy prózai darabot. A darabot nézve igazán hálás vagyok annak, hogy ennyit változott Shakespeare kora óta a színház. Most gondoljunk bele. Megnéznénk a színpadon egy igazán izgalmas szerelmi háromszöget, amiben mindhárom résztvevő férfi. Kissé furcsa igaz? Ezenkívül jó azt látni, hogy az elmúlt több évszázadban hogyan tudtak a nők is kibontakozni az irodalmon és a színházon keresztül. Köszönjük Shakespeare ezt a remek változtatást! És igen, ismét főtémánk lett a szerelem. Valahogy ebből sosem elég. És mi jobb a szerelemnél? Hát az igaz szerelem! Amikor azt látjuk, hogyan talál egymásra két ember. Lehet, túl szentimentális vagyok, de szerintem nincs romantikusabb dolog a világon.

Kinek ajánlom a darabot?

Ha láttátok a filmet, mindenképp ajánlom a darabot is, hisz ugyanazt a történetet látjátok a színpadon, egy kicsit más köntösbe öltöztetve. Ha pedig csak egy igazán humoros, szerelmes, könnyed hangvételű, remek szereposztással bíró darabra szeretnétek befizetni, annak is egy tökéletes választás ez a színdarab. Hisz van benne szerelem, és van benne Shakespeare is!          

Ennyi lett volna most ez a kritika, remélem meghoztam ismét a kedveteket a színházlátogatásra! Következő alkalommal is egy kritikával, készülök nektek. Annyit elárulok, hogy az egy kicsit nehezebb témájú színdarab és egy könyv-és filmadaptáció után került fel a színházak repertoárjára. Többet nem is árulok el, ha érdekel titeket, figyeljétek az oldalt, mostani cikkemre pedig örömmel várom a lájkokat és a megosztásokat is! :)

Hamarosan újra írok, és akkor ha már Shakespeare-nél tartok, az ő egyik leghíresebb idézetével köszönök el: "Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép: s sok szerep vár mindenkit életében."

Kányi Csenge

A képeket köszönöm a Viva La Musical-nek és Buchmann-Horváth Emesének és a Madách Színháznak!